2024. Június 17. hétfő
Testünk kiváló kommunikátor, és az üzenetei gyakran teljesen világosak: a kivörösödött bőr azt jelenti, hogy túl sokat voltunk a napon, a korgó gyomor pedig azt, hogy kifogytunk a tápanyagból. Más figyelmeztető jelek azonban nem feltétlenül ilyen egyértelműek. Szánjunk néhány percet arra, hogy végiggondoljuk a következő meglepő jeleket!

Testünk kiváló kommunikátor, és az üzenetei gyakran teljesen világosak: a kivörösödött bőr azt jelenti, hogy túl sokat voltunk a napon, a korgó gyomor pedig azt, hogy kifogytunk a tápanyagból. Más figyelmeztető jelek azonban nem feltétlenül ilyen egyértelműek. Szánjunk néhány percet arra, hogy végiggondoljuk a következő meglepő jeleket!


Forrás: Medipress
2011. 08. 24.
Ossza meg: Kövessen minket:
Az emberi szervezet jobban működik, mint a legprecízebb szakemberek által összeállított gépezet, viszont ha meghibásodik benne valami, az hatással van a többi szervre is. Ilyen ok-okozati kapcsolat van a cukorbetegség és a vesebetegség között is: a cukorbetegség egyik legalattomosabb szövődménye a vesebetegség, ami sokáig észrevehetetlen és csak akkor produkál tüneteket, amikor már nagy a baj.

Az emberi szervezet jobban működik, mint a legprecízebb szakemberek által összeállított gépezet, viszont ha meghibásodik benne valami, az hatással van a többi szervre is. Ilyen ok-okozati kapcsolat van a cukorbetegség és a vesebetegség között is: a cukorbetegség egyik legalattomosabb szövődménye a vesebetegség, ami sokáig észrevehetetlen és csak akkor produkál tüneteket, amikor már nagy a baj.
Szerző: Vital

Ossza meg: Kövessen minket:
A szerelem tényleg vak lehet, legalábbis ami a külsőt illeti. Egy kutatás szerint a férjek és feleségek sokkal vonzóbbnak látják életük párját, mint amilyenek azok valójában, és tudomást sem vesznek egymás olyan hátrányos vonásairól, mint például a horgas orr vagy a kidülledő pocak, mely másokat esetleg elriaszt.

szerelem, külsőA szerelem tényleg vak lehet, legalábbis ami a külsőt illeti. Egy kutatás szerint a férjek és feleségek sokkal vonzóbbnak látják életük párját, mint amilyenek azok valójában, és tudomást sem vesznek egymás olyan hátrányos vonásairól, mint például a horgas orr vagy a kidülledő pocak, mely másokat esetleg elriaszt.
Forrás: Medipress
2011. 08. 15. (Aktualizálva - 2016. 03. 22.)
Ossza meg: Kövessen minket:
Amikor fáj a fejünk, nagy a kísértés, hogy rögtön a fájdalomcsillapító után nyúljunk. A kiváltó ok felderítése azonban sokat segíthet a fájdalom enyhítésében, sőt még a fájdalom újbóli megjelenését is megelőzheti.

fejfájásAmikor fáj a fejünk, nagy a kísértés, hogy rögtön a fájdalomcsillapító után nyúljunk. A kiváltó ok felderítése azonban sokat segíthet a fájdalom enyhítésében, sőt még a fájdalom újbóli megjelenését is megelőzheti.


Forrás: Medipress

Ossza meg: Kövessen minket:
A torokfájás- és gyulladás nem csak a téli hónapokban jelentkezhet, sőt nyaranta közel félmillión élik át a tüneteket – a patikusok becslése szerint. Míg télen a hideg levegő és a téli kórokozók okozzák, addig nyáron a hideg üdítők, a fagyi, a légkondicionált helyiségek okozzák a bajokat.

torokgyulladás, torokfájásA torokfájás- és gyulladás nem csak a téli hónapokban jelentkezhet, sőt nyaranta közel félmillión élik át a tüneteket – a patikusok becslése szerint.== Míg télen a hideg levegő és a téli kórokozók okozzák, addig nyáron a hideg üdítők, a fagyi, a légkondicionált helyiségek okozzák a bajokat.



Ossza meg: Kövessen minket:
Amerikai kutatók leírtak egy sejttípust, mely az autoimmun folyamatok kialakulásában játszik alapvető szerepet. A felfedezés arra is magyarázatot adhat, hogy miért gyakoribbak nőkben az olyan betegségek, mint a lupusz, a szklerózis multiplex, és az ízületi gyulladás.

autoimmun betegségekAmerikai kutatók leírtak egy sejttípust, mely az autoimmun folyamatok kialakulásában játszik alapvető szerepet. A felfedezés arra is magyarázatot adhat, hogy miért gyakoribbak nőkben az olyan betegségek, mint a lupusz, a szklerózis multiplex, és az ízületi gyulladás.
Forrás: Medipress

Ossza meg: Kövessen minket:

Terhesség ötven év felett

Mit érdemes tudni a késői gyermekvállalásról?
1 . oldal
A nők átlagéletkora folyamatosan növekszik. Ami régebben a fiatalabb generáció privilégiuma volt, az mára már az 50-es években járó nők számára is természetes. De mi a helyzet a gyermekvállalással?

terhesség, gyermekvállalásA nők átlagéletkora folyamatosan növekszik. Ami régebben a fiatalabb generáció privilégiuma volt, az mára már az 50-es években járó nők számára is természetes. De mi a helyzet a gyermekvállalással?
Szerző: Dr. Papp Zoltán, Dr. Vereczkey Attila

Ossza meg: Kövessen minket:

Fertőző falatok a nyári melegben

Ételfertőzés, ételmérgezés
1 . oldal
Az élelmiszerek tárolásának és elkészítésének szabályait nyáron fokozottabb fegyelemmel kell kezelni, a nagy melegben a legtöbb élelmiszer ugyanis sokkal könnyebben és hamarabb megromlik. A fegyelmet indokolja, hogy a nyaralás során többször eszünk és főzünk a szabadban, ahol szintén nagyobb a fertőzésveszély, mint otthon, az egzotikus urazásokról nem is beszélve. Milyen ételveszélyek leselkednek ránk nyáron, és mit tehetünk ellenük?

ételfertőzés, ételmérgezésAz élelmiszerek tárolásának és elkészítésének szabályait nyáron fokozottabb fegyelemmel kell kezelni, a nagy melegben a legtöbb élelmiszer ugyanis sokkal könnyebben és hamarabb megromlik. Milyen ételveszélyek leselkednek ránk nyáron, és mit tehetünk ellenük?


Szerző: Zsadon Sára

Ossza meg: Kövessen minket:
A Helicobacter pylori baktérium a gyomor fekélyes, gyulladásos és daganatos betegségeinek kialakulásában is szerepet játszhat. Kimutatására a vérvétel mellett kilégzéses vizsgálat is alkalmas, illetve a gyomortükrözés során vett szövetmintából is van rá lehetőség.

Helicobacter pylori baktériumA Helicobacter pylori baktérium a gyomor fekélyes, gyulladásos és daganatos betegségeinek kialakulásában is szerepet játszhat. Kimutatására a vérvétel mellett kilégzéses vizsgálat is alkalmas, illetve a gyomortükrözés során vett szövetmintából is van rá lehetőség.


Szerző: Dr. Jakab Csilla

Ossza meg: Kövessen minket:
A túlsúly kialakulásáért az esetek többségében a helytelen életmód okolható, vannak esetek azonban, amikor hormonális eltérés miatt gyarapodnak a zsírpárnák.

A túlsúly kialakulásáért az esetek többségében a helytelen életmód okolható, vannak esetek azonban, amikor hormonális eltérés miatt gyarapodnak a zsírpárnák.


Forrás: Medipress

Ossza meg: Kövessen minket:
« első‹ előző889.  |  890.  |  891.  |  892.  |  893.  |  894.  |  895.  |  896.  |  897.  |  következő ›utolsó »



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés