2024. Március 28. csütörtök
Egy friss kutatás szerint az anyák többsége nem is gyermeke csecsemőkorában, hanem inkább négyéves kora körül hajlamos a depresszióra, ezért a kutatók szerint az orvosoknak is másként kellene tekinteniük a szülés utáni depresszió kérdésére, mint eddig.

A vizsgálat azt is kimutatta, hogy azok az anyák, akiknek csak egyetlen gyermeke van, nagyobb valószínűséggel lesznek depressziósak a gyermek négyéves korában, mint azok, akiknek még további gyermekeik is születnek. Az ausztrál kutatók áltat készített felmérésből kiderül továbbá, hogy az anyák 14 százaléka szenved depressziótól négyéves gyermeke mellett, kevesebb, mint tízből egyen gyermekük egyéves korában, és nagyjából nyolc százalékra jellemző, hogy szülés után három hónappal éri utol őket ez az állapot. Emellett majdnem minden harmadik első gyermekes anya él át legalább egyszer depressziós időszakot a következő terhessége előtt, illetve négy évvel a szülése után.

Dr. Hannah Woolhouse, az ausztráliai Murdoch Gyermek Kutató Intézet pszichológusa úgy véli, újra kell gondolni a kismamák szülés utáni depressziójával kapcsolatos eddigi nézeteket, hiszen világos, hogy mindez – szemben azzal, ahogy azt eddig hitték – nem csupán az első évben jelent veszélyt az anyák számára. Különösen azok az anyák válnak sebezhetővé, akiknek csupán egy gyerekük van, így nem kerülnek újra kapcsolatba az ellátó rendszerrel, és depressziójuk is könnyen észrevétlen marad a szakemberek előtt. Dr. Woolhouse szerint emellett a kismamák társas viszonyaira is nagyobb figyelmet kéne fordítani, mivel köztudottan szoros összefüggés van a depressziós tünetek jelentkezése és a családon belüli erőszak megléte között.

Az International Journal of Obstetrics and Gynaecology című lapban közzétett kutatás során 1507 első gyermekes anyát kísértek figyelemmel, akik Melbourne hat különböző kórházában adtak életet gyermeküknek, és akiket a szülés után 3, 6, 12 és 18 hónappal, valamint négy év elteltével is felkértek egy állapotukkal kapcsolatos kérdőív kitöltésére. A szülés után négy évvel jelentkező depresszió legfontosabb előjelei közé tartozott a terhesség elején vagy a szülés utáni első évében megélt depresszió, tovább a fiatal (18-24 év) életkor, a stresszes életmód, az erőszakos partner, valamint az alacsony jövedelem.


Forrás: Medipress
2014. 05. 29.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés