A természetes, a félszintetikus és a szintetikus opioidok használata, általában más anyagokkal kombinálva, továbbra is a kábítószerek okozta halálesetek vezető oka Európában -
Forrás: MTI
2026. 06. 09.
Befejezte a nyomozást az ügyészség az újdörögdi kézigránát-baleset ügyében
Forrás: MTI
2026. 06. 07.
A nyugat-magyarországi azbesztkrízis az első témája a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) újrainduló podcastjának, amelyben Weiszburg Tamás, az ELTE Ásványtani Tanszékének korábbi vezetője, valamint Pósfai Mihály, az MTA elnöke, a Pannon Egyetem környezeti ásványtan professzora járja körül a probléma tudományos, jogi és egészségügyi hátterét.
Forrás: MTI
2026. 06. 07.
A Semmelweis Egyetem SMA-specifikus genetikai programja fontos szakmai eredmény, ugyanakkor a preimplantációs genetikai embrióvizsgálatok Magyarországon nem számítanak új technológiának. Az első hazai beavatkozásokat még a 2000-es évek elején végezték, az elmúlt két évtizedben pedig több ezer genetikai embrióvizsgálat történt a Versys Clinics-ben, amelyek eredményeként egészséges gyermekek százai születtek. A szakértők szerint a korszerű embriógenetikai vizsgálatok indokolt esetben történő, szélesebb körű és támogatott hozzáférése javíthatná a meddőségi kezelések eredményességét és hozzájárulhatna több egészséges gyermek megszületéséhez.
Forrás: MTI
2026. 06. 07.
A megelőzés jelentőségét emelte ki az élelmiszerbiztonsági világnap alkalmából a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) vasárnap. A hivatal arra hívta fel a figyelmet, a rosszul tárolt ebéd, a nem megfelelően átsült hús vagy egy elmulasztott kézmosás is elég lehet ahhoz, hogy az élelmiszer ne táplálékot, hanem veszélyt jelentsen.
Forrás: MTI
2026. 06. 07.
Idén is lesz Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat, amelyet a Magyar Vöröskereszt önkéntesei ingyenesen működtetnek 2007 óta.
Forrás: MTI
2026. 06. 02.
Előadások, filmvetítések és kiállítások is várják az érdeklődőket június 12-én és 13-án a CEU Élhető Világ Fesztiválon Budapesten.
Forrás: MTI
2026. 06. 02.
A dohányzás továbbra is az egyik legsúlyosabb népegészségügyi kockázat, az új termékek népszerűsége a fiatalok körében pedig különösen aggasztó
Forrás: MTI
2026. 06. 01.
Egy gyógyíthatatlan idegrendszeri betegség árnyékában is van esély az egészséges életre - hangzott el az első hallásra ellentmondásos üzenet Visegrádon, a Sclerosis Multiplex Világnap hazai központi rendezvényén.
Forrás: MTI
2026. 06. 01.







