2024. Október 11. péntek
Magyarországon először helyeznek üzembe Zalaegerszegen olyan koraszülöttmentő járművet, amely egyszerre két ellátásra szoruló újszülöttet is szállíthat.

A Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítvány Zala és Vas vármegyében, illetve Somogy egy részén koraszülöttmentéssel, valamint gyermek-intenzívgyógyítással és -rehabilitációval foglalkozik.

Mentőautó doktornő

A szervezet legfontosabb feladata annak a speciális koraszülöttmentő-autónak a működtetése és személyzetének biztosítása, amely 2010 óta több mint 1500 alkalommal mentett gyermekéletet. A Zala Megyei Szent Rafael Kórházban működő Perinatális (újszülött) Intenzív Centrum biztosítja a 24 órás folyamatos koraszülöttmentést, vagyis a kritikus, súlyos állapotú koraszülöttek és újszülöttek szállítását a megyei centrumokba.

Az eddig egy mentőautóval rendelkező alapítvány az elmúlt évben nyert 102 millió forintos támogatást az Innovációs és Technológiai Minisztérium pályázatán, amelynek révén megvásárolták az új mentőautót, illetve annak speciális felszerelését.

A napokon belül üzembe álló jármű különlegessége, hogy az alapítvány és a Profile Vehicle Magyarország közös fejlesztésének köszönhetően egyszerre két inkubátor biztonságos szállítására lett kialakítva.

A kilenc magyarországi koraszülöttmentő centrum közül először Zalaegerszegen megvalósított fejlesztéssel egy ikerszülés esetén a két csecsemő időkésedelem nélkül, egyidőben szállítható a területi kórházból a Perinatális Intenzív Centrumba. Az egyik inkubátorban a legmagasabb műszaki és orvostechnológiai követelményeknek megfelelő ellátás, a második inkubátorban pedig szubintenzív szintű ellátás biztosítható.


Forrás: MTI
2023. 02. 20.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés