2024. Március 28. csütörtök

Nagyobb eséllyel fordul elő koraszülés azon kismamák között, akik vérében a koleszterin szintje túl alacsony – derítették ki amerikai kutatók.


Az amerikai Nemzeti Egészségtudományi Kutatóközpont (NIH) munkatársai úgy vélik, hogy a terhesség során a túlzottan alacsony koleszterinszint ugyanolyan káros lehet, mint a túl magas, ugyanis arra hajlamosíthat, hogy a baba túl korán, még nem kellően kifejlett állapotban jöjjön a világra.

terhes nő, koleszterinszint, terhesség, koraszülés

Dr. Max Muenke, a kutatócsoport vezetője szerint mindez érdekes fordulatot jelent, hiszen eddig több kutatócsoport is éppen arra talált bizonyítékot, hogy a túl magas koleszterinszint az, ami növeli a koraszülés esélyét. „Jelenleg csupán azt tudjuk tanácsolni a várandós anyáknak, hogy amennyiben fogyókúrára van szükségük terhességük alatt, mindenképpen pontosan kövessék orvosuk tanácsait.” – fejtette ki a kutató.

A koraszülés az egyik leggyakoribb csecsemőhalálozási ok, emellett nagymértékben fokozza a különböző idegrendszeri fejlődési rendellenességek, például a gyermekbénulás, a gondolkodási zavarok, vakság, süketség, vagy a tüdő éretlensége miatt kialakuló súlyos légzési elégtelenség kialakulásának esélyét.

„A megfelelő koleszterinszint mind a születés előtt, mind pedig utána nélkülözhetetlen az egészség megőrzéséhez. Terhesség alatt a koleszterin az, ami meghatározza a placenta, valamint a születendő gyermek fejlődését, különös tekintettel az agy fejlődésére.” – mondta el Dr. Eric Green, a kutatócsoport tagja, aki szerint további kutatások szükségesek a terhesség alatt lezajló igen bonyolult és összetett folyamatok megértéséhez.


Forrás: Medipress
2008. 04. 10.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés