2024. Október 14. hétfő
A szerelem sokszor nem véletlenül kapja meg az őrült jelzőt: svájci kutatók szerint tinédzserkorban a szerelmesek majdhogynem mániákus viselkedést mutatnak.

Baseli pszichiáterek 113, 17 év körüli tinédzsert faggattak ki életvitelükről és hangulatukról, alvási szokásaikról pedig naplót kellett vezetniük. A résztvevők közül 65 a közelmúltban lett szerelmes, és intenzív romantikus érzelmeket élt át. A válaszok alapján kitűnt, hogy a szerelmes tinik a hipománia tüneteihez hasonló viselkedést produkálnak. A hipománia a mánia enyhébb formája, utóbbit végletes feldobottságot jellemzi, és depresszív tünetekkel váltakozva a bipoláris zavar, közismertebb nevén a mániás depresszió esetében fordul elő.

tinédzsre szerelem hipománia

A felmérésben részt vevő szerelmeseknek kb. egy órával kevesebb lett a napi alvásszükséglete a nem szerelmes kortásakhoz képest, és gyakrabban számoltak be megszállott viselkedésről, például 60%-uknál fordult elő túlzott pénzköltés, míg a többieknél ez az arány csak 30% volt. Emellett a hősszerelmesekre kétszer inkább jellemző volt, hogy rengeteg ötletük és kreatív energiájuk volt, de ezzel együtt autóban ülve hajlamosabbak voltak a gyorshajtásra és a kockázatos vezetésre.

A svájci kutatók szerint a kamaszok a szerelem korai, intenzív szakaszában gyakorlatilag nem különböznek a hipomániás szakaszban lévő betegektől, ezért az alvás- és viselkedésproblémákkal küzdő kamaszkorú páciensek esetében egy pszichiáternek hasznos lehet az illető szerelmi életéről is érdeklődni.


Forrás: New Scientist

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés