2024. Március 29. péntek
Veszélybe kerülhet a tinédzserek egészségügyi ellátása, ha titoktartási igényeiket nem veszik figyelembe, egy kutatás szerint ugyanis a tinik csak nagyon óvatosan osztják meg gondjaikat az egészségügyi dolgozókkal, mivel attól félnek, hogy elítélik őket.

A Cincinnati Children’s Hospital Medical Center kutatói ötvennégy tizenéves bevonásával készítették el tanulmányukat, és azt találták, hogy a fiatalok legfontosabb igénye a problémájuk diszkréten történő kezelése volt. A fiatalabbak még nagyobb valószínűséggel vonták be szüleiket is a helyzetükbe, az idősebbek közül azonban sokan azt mondták, ha szüleik is megtudják, mi a gondjuk, inkább el sem mennek az orvoshoz.

tinik, orvos, ellátás

A tanulmány arra is rávilágított, hogy a tinédzserek nem mondják el kényes problémáikat az őket ellátó egészségügyi személyzetnek, ha úgy érzik, hogy azok el fogják őket ítélni, ha nem szimpatikusak számukra, vagy ha szerintük az adott problémáról nekik nem kell tudniuk.

A tanulmány egyik szerzője, Dr. Maria Britto szerint az orvosoknak és az egészségügyi dolgozóknak olyan helyzetet kell teremteniük a tinik számára, amelyben szívesen osztják meg velük gondjaikat, és tiszteletben kell tartaniuk a titoktartásra vonatkozó kéréseiket is.

„Ha az információ nem nélkülözhetetlen a kezeléshez, akkor az ellátó inkább ne tegyen fel kényes kérdéseket addig, amíg jobban meg nem ismeri a páciensét és ki nem alakult közöttük egy bizalmasabb kapcsolat. Ha a kezeléshez vagy a pontos diagnózis felállításához nélkülözhetetlen megtudni valamit, akkor próbáljanak minél kellemesebb körülményeket teremteni, amelyek között a fiatal szívesebben megosztja velük, amit tudniuk kell. Az ellátónak abba is be kell avatnia a tiniket, ha – szakmai okokból – más orvosokkal is meg kívánja beszélni a gondjait. Ily módon a páciensnek nem lesz olyan érzése, hogy betörtek a privát szférájába.” – javasolja Britto.


Forrás: Medipress
2010. 11. 25.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés