2024. Március 28. csütörtök
Ötszörösére nőtt Nagy-Britanniában az utóbbi évtizedben az olyan 11-12 éves lányok száma, akiknek fogamzásgátló tablettát ír fel a háziorvos – állapította meg egy kutatás.

Tavaly több mint ezer 11-12 éves lány kapott tabletta formájában fogamzásgátlót, míg további kétszázan injekció formájában vagy behelyezett eszközök segítségével küzdöttek a nem kívánt terhesség ellen – rendszerint szüleik tudta nélkül, az állami egészségügyi szolgálat rendszerében. A brit törvények szerint az orvosoknak a gyerekek esetében is tartaniuk kell magukat a titoktartás követelményéhez, vagyis nem értesíthetik a szülőket, kivéve ha bántalmazást gyanítanak.

fogamzásgátló

A kutatásból kiderült, hogy 2009-ben legalább 58 ezer 15 év alatti lány használt valamilyen fogamzásgátlót, ami kétszerese az 1999-ben mértnek. A közzétett adatok riadalmakhoz vezettek, ugyanis arról tanúskodnak, hogy Nagy-Britanniában egyre fiatalabb korban lép be a szexualitás a gyerekek életébe.

A brit keresztény orvosi szövetség elnöke szerint ha az iskolai szexuális felvilágosítás a mostani javaslatok alapján kerül  megvalósításra, csakis arra lehet majd számítani, hogy még több kiskamasz nyúl fogamzásgátló eszközökhöz, anélkül, hogy tisztában volna a következményekkel. „Csak tovább rontanánk a helyzetet” – vélekedett Trevor Stammers.

 Szakemberek arra is felhívták a figyelmet, hogy Nagy-Britanniában aggasztóan magas a tinédzserkori terhességek és a terhesség-megszakítások száma, de többek szerint a felvilágosítás és a megelőzést célzó orvosi segítség javíthat a fiatalok helyzetén.


Forrás: MTI
2010. 08. 04.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés