2024. Április 19. péntek
Német kutatók igazolták, hogy a hiperaktív gyerekek jobban nyugton maradnak, ha koncentrációs gyakorlatokat végeznek – így megtanulják célzottan aktiválni bizonyos agyterületeiket, és mérsékelni tudják tüneteiket.

A figyelemzavar-hiperaktivitás szindróma (ADHD) két tünete, az impulzív viselkedés és a figyelmetlenség jócskán, a hiperaktivitás pedig közepesen csökkenthető koncentrációs gyakorlatokkal – írja a Berliner Zeitung internetes kiadása. A megállapítást a tübingeni egyetem kutatói holland kollégáikkal tizenöt témába vágó tanulmány elemezése és összegezése után tették meg.

hiperaktivitás, ADHD, koncentrációs gyakorlatok

Tübingenben most kezdődik egy százötven gyereket bevonó kutatás, amely először hivatott részleteiben feltárni az ADHD-betegek úgynevezett neurofeedbackjét, azaz idegi visszacsatolását. A kutatók azt kívánják kideríteni, hogyan taníthatnák meg a kis betegeket arra, hogy a hiperaktivitásért felelős agyterületeket célzottabban működtessék.

A figyelemzavar-hiperaktivitás szindróma a legelterjedtebb pszichés zavar a gyerekek és fiatalok körében. A pszichológusok úgy vélik, hogy a tünetek – például a koncentrációhiány és az impulzív viselkedés – bizonyos agyterületek túl csekély stimulációjával függ össze. A gyerekek úgynevezett biofeedbackkel (biológiai jelek érzékelhető visszacsatolásával) kiegészíthetnék ezt a hiányos stimulációt.


Forrás: MTI

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés