2024. Március 28. csütörtök
Mi minden sérülhet? -  Lazítás, nyújtás -  Csillapítja a fájdalmat, gyorsítja a gyógyulást
Az ember élete során bármikor történhet valamilyen baleset, amikor a mozgásszervrendszert különböző sérülések érhetik. Törhet a csont, szakadhatnak a szalagok, izmok, kificamodhatnak ízületek, stb., és ezek akár kombinálódhatnak is egymással. A teljes felépülés érdekében a sérülés ellátása után utókezelésre, gyógytorna végzésére lesz szükség.

A sérülést követően a sebészek kezelik a testrészeket, ha szükséges, akár műtét árán is. Ezt követően nyugalmi helyzetben rögzítik a sérüléshez közel eső ízületet, így képesek a sérült részek újra összeforrni, regenerálódni. Az orvos által meghatározott idő után lekerülnek a rögzítők, és ekkor éri az embert az első meglepetés: miért nem mozog a karom, a lábam, miért fáj, hiszen helyretették, megműtötték? Ahhoz, hogy újra működni tudjon az adott testrészünk, úgynevezett funkcionális kezelésen kell részt venni, más néven a gyógytornán, amit csak szakember útmutatásával végezhetünk.Gyógytorna haszna

Mi minden sérülhet?

A gyógytorna jellegét meghatározza, hogy milyen volt a sérülés, milyen technikával operálták, hány hétig volt fenn a rögzítés. Az sem mindegy, mi a cél: csak a hétköznapi mozgásokra használjuk testünket, vagy sportolni is szeretnénk.

Édességgel is lehet gyógyulni - kipróbáltuk, hogyan! > > >

Ahhoz, hogy a szövetek jobban gyógyuljanak, megfelelő mennyiségű és minőségű terhelést kell adni. A csontoknak általában jó a gyógyhajlama, mert nagyon jó vérellátással rendelkeznek, így kb. 3-5 hét után megkezdhető a fokozatosan adagolt terhelés. A sérült inak és szalagok gyógyulása ennél több időt vesz igénybe, mert ezekben a képletekben kevés ér található, így a vérellátásuk is rosszabb.

A gyógytorna során a csontok átépülését legjobban a gravitáció ellenében végzett mozgások serkentik, míg az inaknak, izmoknak nyújtásra is szükségük van. Törés esetén nem csak a csontok sérülnek, hanem a körülötte lévő szövetek is. A sérülés és rögzítés hatására a lágyrészek, vagyis az izmok, inak, ízületi tokok elvesztik rugalmasságukat, erejüket és azt a képességet, amellyel a test állandó helyzetét képesek érzékelni, korrigálni. Ez utóbbit proproiceptív rendszernek hívjuk. Ez a rendszer akadályozza meg, hogy ha megbotlunk valamiben és elveszítjük az egyensúlyunkat, ne essünk el, vagy egészen egyszerűen képesek legyünk egyenesen állni. Ezen rendszer alapjai a receptorok, amelyek érzékelik az izmok, inak feszülési állapotát. A receptorok idegszálak révén összeköttetésben vannak a gerincvelővel, amelyből egy visszaható idegszál kapcsán visszaérkezik a információ az izmokhoz és inakhoz a szükséges tevékenység létrehozásához, így jön létre az izom-összehúzódás vagy lazítás. Ezt nevezik reflex-körnek.

A legegyszerűbb ilyen reflex a patella-ín reflex, amikor is ráütve a térdkalács alatti ínra a lábunk akaratlanul is kilendül. Ha például kibillenünk a villamoson állva egy fékezés miatt az egyensúlyból, akkor a proproiceptív reflexek hatására egyes izmok ellazulnak, mások megfeszülnek és így képesek vagyunk egyik lábról a másikra állni, vagy kinyújtani a kart és megtámaszkodni. Ezen reflexeknek köszönhetően testünk a tudatos irányításunk nélkül képes állandóan kontrollálni helyzetünket, állandó ellenőrzéssel fenntartani a szükséges egyensúlyt és mozdulatokat, valamint elhárítani a sérüléseket.

Lazítás, nyújtás

A sérülés és rögzítés miatt a proproiceptív rendszer gyengül, leépül, azonban különböző gyakorlatokkal és eszközökkel szerencsére fejleszthető. Az izmok erejének fejlesztésére is jó hatással van a proproiceptív tréning, aminek ideje személyenként és a sérülésektől függően változik, de körülbelül fél-egy év.

Sérülések után a megrövidült lágyrészeket ki kell nyújtani, ami sajnos fájdalmas, mert a fájdalmas tartásban rögzült testrész megpróbál védekezni az újabb sérülés ellen. Az izmok nyújtására azért van szükség, mert csak optimális hosszúságúra nyújtott izom képes megfelelő erőt létrehozni.

A megrövidült izmok nyújtásához reflexes folyamatokat használunk ki, csökkentve ezzel azt a fájdalmat, amelyet egy sima statikus nyújtás váltana ki. Ezt a technikát posztizometrikus relaxációnak hívjuk, a gyógytornászok kiváló hatékonysággal alkalmazzák pácienseiken.

Statikusan is lehet nyújtani, de nem szabad sietni. Meg kell várni, hogy az izom ellazuljon az újonnan kifeszített helyzetben és csak utána lehet újabb erő adagolásával tovább nyújtani. Erre általában 20 másodperc minimálisan szükséges. Arra is figyelni kell, hogy csak feszülő érzés keletkezzen és ne fájdalom, mert az újabb reflexes összehúzódást valamint újabb sérülést, végeredményképpen pedig egy kóros kört vált ki. Semmiképpen sem jó ha pici rángatásokat végezve nyújtunk. Ez mikrosérüléseket okoz és a szövet merevebbé válik, a merev szövet pedig könnyebben szakad.

Az ízületeket ízületi tok és szalagok veszik körbe, az izmokat ún. izompólya borítja be, az izmokat pedig erős inak rögzítik a csontokhoz. A rehabilitáció során ezen részek nyújtására is szükség van, ugyanis képesek letapadni, amit föl kell oldani. Erre speciális lágyrész-mobilizásciós technikákat dolgoztak ki, amelyeket gyógytornászok kézzel végeznek, és semmivel sem lehet helyettesíteni.

Csillapítja a fájdalmat, gyorsítja a gyógyulást

A sérült testrész, amíg nem funkcionál rendesen fájhat, begyulladhat, beduzzadhat. Ezek a tünetek csökkenthetők jegeléssel, amit naponta többször öt-tíz percig, de nem tovább érdemes végezni. Hatékonyan alkalmazhatunk különböző izomlazító, gyulladáscsökkentő krémeket is.

Fizikoterápiával erősíthetők a nagyon legyengült, szinte bénult izmok, és iontoforézissel bevihetők különböző fájdalomcsillapítók vagy például a csontátépülést segítő kalcium közvetlenül a sérülés helyére.

Összefoglalva: az orvosok megteremtik a lehetőséget arra, hogy testünk újra funkcionáljon, de az optimális működéshez szükség van megfelelő terhelésre, sok gyakorlásra, nyújtásra – vagyis gyógytornára.


Szerző: Mezey Gyöngyi
gyógytornász

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés