2024. Április 20. szombat
Módosulnak október 1-től a közúti elsősegélynyújtó vizsga egyes tartalmi elemei – jelentette be sajtótájékoztatón Selymes Erik, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója sajtótájékoztatón kedden Budapesten.

A módosítást az Európai Uniós (EU) ajánlások szerinti szakmai irányelvek változásai, a laikus elsősegélynyújtás fejlesztése, a hirtelen szívhalál megelőzéséhez szükséges ismeretek, gyakorlatok kialakítása, valamint az újraélesztés széleskörű társadalmi megjelenésének igénye tette szükségessé – mondta el Mártai István, az Országos Mentőszolgálat régióigazgatója, az Elsősegélynyújtó Szakmai Bizottság tagja.

elsősegélynyújtás, vizsga

Az orvosi-szakmai elvárások szerint az életben tartáshoz nem elég pusztán lélegeztetni a beteget, komplex újraélesztésre van szükség. A segítőnek fel kell ismernie, milyen segítségre szorul a sérült. A félautomata defibrillátor önmagában nem elegendő, olyan személy képes hatékonyan használni, aki készségszinten elsajátította és alkalmazni tudja az újraélesztés technikáját.

A cél, hogy a társadalom minél szélesebb rétege ismerje meg ezeket a tudnivalókat – hangsúlyozta. Ezentúl a vizsga első feladataként az újraélesztési fantomon minden vizsgázónak önállóan be kell mutatnia a hatásos mellkas-kompressziót, azaz szívmasszázst és lélegeztetést.

Ennek ismerete és az eredményes vizsgához szükséges kellő elsajátítása megfelelő oktatóeszközt, valamint gyakorlati képzést és előzetes gyakorlást igényel. A legmotiváltabb réteget, a diákokat szeretnék megcélozni, hogy általános ismeretei anyagként kerüljön be a tananyagba az elsősegélynyújtás.

Habsburg György, a Magyar Vöröskereszt elnöke a szervezet nyári elsősegélynyújtó tevékenységéről elmondta: a Velencei-tónál 4 strandon voltak jelen a munkatársak, 330 esetben segítséget tudtak nyújtani. A Balatonnál idén 26 strandon álltak készenlétben, több mint 400 fiatal orvostanhallgató dolgozott júliusban és augusztusban, 13 strandon félautomata defibrillátor is a rendelkezésükre állt.


Forrás: MTI

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés