2024. Március 28. csütörtök
Az elmúlt 30 évben jelentősen megemelkedett a császármetszések száma, aminek nem csak egészségügyi, de szociális és gazdasági okai is vannak. Brit kutatók szerint a jobb körülmények között élő kismamáknál gyakoribb a császármetszés, mint a szegényebb nők körében.

Ruth Dundas, a brit Közegészségügyi Kutatóintézet munkatársa egészségügyi statisztikákban brit anyák szociális-gazdasági helyzetét vetették össze a szülések és terhességek kórházi adataival. Az adatok elemzésekor figyelembe vették az édesanyák foglalkozását és lakhelyét is.

császármetszés

„Harminc évvel ezelőtt a császármetszés főleg az alacsonyabb gazdasági és szociális helyzetben élő édesanyák között volt gyakori, akár sürgősségi, akár választott műtétről volt szó” – értékelte az eredményeket Dundas. Tíz évvel később az arány megváltozott, és bár az alacsonyabb szocio-ökonómiai státuszú nők körében gyakoribbá vált a sürgősségi császármetszés, a választott műtétek aránya megegyezett a két réteg körében.

1999-2000 között aztán kiegyenlítődött a sürgősségi császármetszések aránya a két rétegben, ellenben gyakoribbá vált a választott időpontban végzett császármetszések aránya a jól szituált nők között.

A folyamat az egészségügyi ellátáshoz való egyenlőbb hozzáférés miatt alakult így, ugyanakkor nem magyarázza a választott műtétek közötti gyakoriság eltolódását, és az egészségügyi ellátás különbségeit sem. „Az egészségügyi döntéseknek azonosnak kell lennie, függetlenül a háttértől, mindenkit a lehető legjobb egészségügyi ellátás illeti” – vélik a kutatók, akik eredményeiket a BioMed Central c. folyóiratban jelentették meg.


Forrás: Medipress
2011. 05. 22.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés