2018. Július 22. vasárnap
A felnőtt magyar lakosság 1,2 százaléka, azaz mintegy százezer ember szerencsejáték-függő – ismertette A játékszenvedély és felelős játékszervezés című kutatás egyik megállapítását a Szerencsejáték Zrt. szóvivője.

A szerencsejáték-függőség magyarországi helyzetéről az Ipsos Véleménykutató Zrt. végzett országos felmérést a  Szerencsejáték Zrt. megbízásából, tízezer ember részvételével. A kutatás alapján az átlagos, tipizált szerencsejáték-függő 39 éves, férfi, alacsony iskolázottságú és városi lakos.

szerencsejáték-függőség

„Úgy gondoljuk, és úgy tudjuk a saját játékainkról, hogy azok nem segítik nagyon elő a játékfüggőség kialakulását” – mondta Somorai László szóvivő. Ezt az állítást szerint a felmérés is igazolta: az úgynevezett „nem problémás” játékosok 94 százaléka választja a játéktársaság szolgáltatásait, a függőknek pedig csak 24 százaléka, a szerencsejáték-függők ugyanis gyors ütemű játékokon, nyerőautomatákon, kaszinókban és on-line pókert játszanak. A függőség szempontjából ezek a legmagasabb kockázatú játékok Magyarországon – tette hozzá.

A vizsgálat szerint a szerencsejáték-függők átlagosan húszezer forintot költenek havonta szenvedélyükre, de ennél magasabb összegek sem ritkák. A megkérdezettek szerint „az a játékfüggő, aki nem képes kontrollálni magát a szerencsejátékoknál, aki azért keresi a pénzt, hogy azt utána szerencsejátékra fordítsa”.

A kutatásban a függőkhöz közel álló rokonok többsége úgy nyilatkozott, hogy anyagi helyzete rosszabb lett a betegség megjelenése óta. A megkérdezettek a betegség kialakulásáért leginkább az egyént tették felelőssé, ezt a játékostársak követik, a játékszervező pedig a harmadik helyen áll.

„A játék bizonyos mennyiségben és bizonyos formában alapvető szükséglete az embernek, de ha túlzásba visszük, akkor nagyon súlyos betegség alakulhat ki” – mondta Demetrovics Zsolt, az ELTE Pszichológiai Intézetének oktatója a sajtótájékoztatón.

A pszichológus a betegség tünetei között említette az „azonnaliságszükségletet”. Ez azt jelenti, hogy a játékos nem tud várni a következő játékig egy hetet, mint például a lottó esetében. A gyors ütemű játékok ezért tartoznak a legmagasabb kockázatúak közé.

Somorai László az MTI kérdésére elmondta: az online szerencsejáték egyre nagyobb probléma Magyarországon, a szerencsejáték ezen formáját választja a függők 48 százaléka. Az internetet használók fokozott veszélynek vannak kitéve, mert ezeken a játékokon a pénz ténylegesen nem jelenik meg, ez pedig felelőtlenebbé teszi az embert a költésben, felerősíti a kockázatot.


Forrás: MTI
2010. 02. 19.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés