2024. Március 29. péntek
A pornófüggők 85 százaléka férfi volt, és felük házasságban vagy stabil kapcsolatban élt abban a kutatásban, amelynek során a Sydney Egyetem szakértői a súlyos pornófüggés személyiségre és a családi életre gyakorolt negatív hatásait vizsgálták.

Dr. Gomathi Sitharthan és Raj Sitharthan professzor egy 800 fő részvételével készült online felmérést végeztek olyan önkéntesek segítségével, akik rendszeres néznek pornófilmeket. Az előzetes elemzések szerint a résztvevők 43 százaléka 11 és 13 éves kora között került kapcsolatba a pornó világával, 47 százalékuk pedig naponta legalább harminc percet, de van aki három órát is eltölt pornófilmnézéssel.

pornófüggők

A kutatók szerint a súlyos pornófüggőknek komoly szociális és magánéleti problémái voltak, gyakran munkájukat is elveszítették, és a törvénnyel is összeütközésbe kerültek a függőségük miatt. Egyes függőknek már nem volt elég a hagyományos pornó, ők extrémebb és gyakran illegális tartalmakhoz is nyúltak.

„Mindannyian tisztában vagyunk azzal, mi a pornó, de a társadalomra gyakorolt hatásairól már keveset tudunk – nyilatkozta Dr. Gomathi Sitharthan az egyetem sajtóközleményében. – Elmúltak már azok az idők, amikor az emberek barna papírzacskóban hordták haza a pult alól előkerült pornólapokat. Manapság már bármit, bármikor, bárhol le lehet tölteni: az otthonunkban, a hálószobában, a munkahelyen, a kocsiban, a parkban, bárhol.”

A legmeglepőbbek a valóban extrém esetek voltak: a résztvevők 20 százaléka például a pornót részesíti előnyben a partnerével szemben. 14 százalékuk került már viszonyba online partnerrel és 30 százalékuk vallotta be, hogy a pornó miatt komolyan romlott a munkateljesítménye. 18 százalék rendszeresen fantáziál a pornófilmek nézésről, akkor is, ha éppen nincs online.

„A pornófüggőség, mint láthatjuk, valóban komoly probléma – mondta Raj Sitharthan professzor. – Az utóbbi öt évben különösen, hiszen ugrásszerűen megnőtt a függőségük miatt segítséget kérők száma.” A felmérésben részt vettek közül 88 százalék szeretne szakértői segítséget kapni, de a legtöbben csak online és nem személyesen.


Forrás: Medipress

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés