2024. Október 13. vasárnap
Gyakorlati teendők lázgörcs esetén -  Mit kell tenni a megelőzés érdekében?

 Fogyókúrázóknak: Légkeveréses Halogén Főzőkészülék

Definíció szerint a lázgörcs a központi idegrendszert nem érintő lázas betegséggel társuló „generalizált, szimmetrikus, tónusos-clonusos görcs”. Feltételezett oka az éretlen agy alacsony görcsingerküszöbe. A fél és öt év közötti gyermekpopuláció 3%-át érinti, de leginkább az egykét éves kisdedeknél jelentkezik.


Legtöbbször vírusfertőzés korai tünete, amely a belázasodás periódusában, illetve a láz felszálló szárában jelentkezik. A roham alatt a gyermek elveszíti eszméletét, szemeivel mereven néz (fixál), végtagjai megfeszülnek, majd rángatóznak, vagy rövid megfeszülés után elernyednek.

Lázgörcs

Általában néhány percig tart a roham, amelyet leginkább fáradtság, alvás követ, esetleg előfordulhat hányás. Az esetek 75%-ában egyszerű lázgörcs észlelhető, de előfordulhat, hogy komplikált lázgörcsről kell beszélnünk, ha:

- a görcs tartama meghaladja a 15 percet,
- 24 órán belül 2 roham jelentkezik,
- az egyik oldali végtagokban zajlik és utána átmeneti vagy tartós neurológiai góctünetek észlelhetőek,
- előzetesen már kimutatható volt az agykárosodás.

------------------------------------------------------HIRDETÉS-------------------------------------------

Légkeveréses Halogén Főzőkészülék:

38 800 Ft HELYETT 15 990 Ft!

Akár zsír vagy olaj nélkül is süthetünk benne. Füst- és szagmentes!

------------------------------------------------------------------------------------------------------------

A lázgörcs ismétlődési kockázata az első jelentkezés után 30-40%, a gyerekek felénél-kétharmadánál az újabb roham l éven belül ismételten előfordul. Általában elmondható, hogy a lázgöcs prognózisa jó, sem mentális, sem neurológiai károsodást nem okoz. Egyszerű lázgörcs esetén epilepszia későbbi kialakulásának esélye 3-4%, míg komplikált lázgörcsnél ez az arány már 17%. Az epilepszia kialakulásának veszélyét fokozza, ha a gyermek elsőfokú rokonai között epilepsziás, vagy lázgörcsös előfordult, illetve ha a lázgörcs előtt agykárosodás állt fenn. De még ismétlődő lázgörcsök esetén sem kell epilepsziára gondolni, amely során a rohamok mindig láztalan állapotban jelentkeznek!

Gyakorlati teendők lázgörcs esetén

Bármennyire is ijesztő látvány egy eszméletlen, rángatózó kisgyerek, a szülőknek nem szabad pánikba esni! A közhiedelemmel ellentétben semmit sem kell a szájába tenni, nem kell lefogni a gyermeket, szájába belefújni, csak arcával együtt oldalára fordítani, ugyanis leginkább így akadályozható meg a félrenyelés. A körülményekhez képest a szülő próbálja meg a lehető legpontosabban megfigyelni a roham lezajlását, időtartamát, ezek a későbbiekben fontos információkat jelenthetnek a vizsgáló orvos számára.

Egyszerű lázgörcsnél amikor a roham általában 10 percen belül szűnik nem szükséges azonnali segítséget hívni, viszont érdemes minél hamarabb felkeresni a gyermekorvost és kideríteni a láz okát. Amennyiben a lázgörcs 10 percnél tovább tart, a szülők hívjanak mentőt, hogy szakszerű ellátásban részesüljön a gyermek. A lázgörcsön már átesett gyermek szüleit megelőzésképpen ellátjuk végbélbe adható gyógyszerrel, amely gyorsan felszívódva 4-5 perc alatt oldja a görcsöt. Ha diazepam sem szünteti 10 perc alatt a rohamot, szintén mentőt kell hívni.

Mit kell tenni a megelőzés érdekében?

Nem lehet eléggé hangsúlyozni a lázcsillapítás fontosságát, különösen a lázgörcsöt már átvészelt gyermekek esetében! A felvételben dolgozó kollégáim és én is nemegyszer tapasztaljuk, hogy a szülők nem mérik a gyerekek hőmérsékletét, sokszor igen magas lázzal hozzák be az ügyeletre a gyermekeket, anélkül hogy bármiféle lázcsillapítást alkalmaztak volna. Ilyen esetekben mindig felhívjuk a szülők figyelmét a lázgörcs lehetőségére, illetve elmondjuk, hogy otthon mindig kell tartani a gyermek életkorának, súlyának megfelelő láz- és fájdalomcsillapító gyógyszert. Sajnos szomorú tapasztalatunk, hogy a szülők még napjainkban sem tudnak rendesen lázat csillapítani, ezért adunk néhány hasznos tanácsot.

Már az első tünetek (orrfolyás, köhögés stb.) jelentkezésekor javasolt a naponta többszöri lázmérés, ugyanis lázgörcs a láz kezdeti szakaszában jelentkezhet. Lázas gyermeket sohasem szabad magára hagyni, nem szabad vastag takaróval betakarni a hőpangás veszélye miatt, gyakran kell langyos folyadékkal itatgatni. 38,5°C feletti láz esetén a megfelelő adagú aminophenazon vagy paracetamol hatóanyagú gyógyszer beadása mellett fizikális lázcsillapítást is alkalmazni kell: törzs- vagy teljes testborogatást állott vizes, szobahőmérsékletű borogatással, melyet 10 percenként kell cserélgetni, amíg 38°C alá nem csökken a testhőmérséklet.

Magasabb láz esetén ajánlott inkább hűtőfürdőt alkalmazni: a gyermeket kellemes hőmérsékletű vízbe ültetve, nagyon lassan folyó hideg vízzel kavargatva fokozatosan lehűteni 29-30°C-ra. Fizikális lázcsillapításnál ne nyissanak ablakot, a gyermek hőmérsékletét ismételten ellenőrizni kell, lázas gyermekkel ne induljanak azonnal orvoshoz, várják meg, amíg csillapodik a láza. Vírusfertőzések kapcsán előfordulhat, hogy akár napokig lázas lehet a gyermek, ilyen esetekben sem kell megijedni: naponta négyszer lehet adni a különböző hatóanyagú lázcsillapítókat, illetve fontos a megfelelő folyadékbevitel biztosítása.

Végezetül megállapítható, hogy a lázgörcs gondos lázcsillapítással az esetek nagy részében kivédhető. Ismétlődő, illetve komplikált lázgörcs esetén gyermekneurológus dönt megelőző gyógyszeres terápia bevezetésének szükségességéről.


Szerző: Dr. Kincses Ildikó
Gyógyhírek
/A Heim Pál Gyermekkórház havilapja/

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés