2024. Október 13. vasárnap
1 . oldal
EKG-val egy olyan súlyos szívpanasz is kimutatható, amelyről eddig azt gondolták, hogy nem jelent veszélyt.

A bal elülső fascicularis blokk elnevezésű állapot során a szív bal kamrájának egyik része hegesedik. A rendellenességgel érintett betegekre a szívelégtelenség, a hirtelen szívhalál, és a pitvarfibrilláció megnövekedett kockázata leselkedik. A Journal of the American Medical Association áprilisi számában megjelent kutatásukban a San Franciscó-i Kalifornia Egyetem munkatársai Dr. Gregory Marcus vezetésével több mint 1600 hatvanöt éven felüli személy adatait elemezték, akiket 16 évig követtek nyomon. A résztvevők között nem volt szívelégtelenségben, magas vérnyomásban vagy diabéteszben szenvedő, illetve szívrohamon átesett beteg. Az alanyok szívműködését EKG készülékkel vizsgálták.

Amikor a bal elülső fascicularis blokkban szenvedők értékeit a normális EKG-val vetették össze, kiderült, hogy a rendellenességben szenvedőkre ténylegesen a pitvarfibrilláció, a pangásos szívelégtelenség és a halálozás magasabb kockázata leselkedett. Marcus elmondta, hogy az eredmények tükrében arra lehet következtetni, hogy a bal elülső fascicularis blokk még az ismert kockázati tényezők, például a magas vérnyomás vagy diabétesz nélkül is szív-érrendszeri kockázati tényezőnek minősül. A bal elülső fascicularis blokkban szenvedőket tehát ugyanúgy kell tekinteni, mint a közismert szív-érrendszeri kockázati tényezőkkel érintett pácienseket.


Forrás: Medipress

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés