2024. Március 28. csütörtök
Váratlanul kigyógyult a kilenc éven át tartó részleges süketségből egy brit kisfiú, amikor játék közben egy fültisztító pálcika egy darabja esett ki a füléből.

A 11 éves Jerome Bartens 2 éves korában süketült meg a jobb fülére, ezért a mindennapokban számtalan nehézséggel szembesült: a tv-t csak felhangosítva, másokat pedig csak kiabálva volt képes meghallani, és az iskolában is sokat küzdött a tanulással.

süketség fültisztító pálcika halláskárosodás

Egy nap azonban játék közben pattogó hangot hallott, hallásképtelen fülében pedig egy tárgyat talált: egy fültisztító pálcika fejét. A család szerint a fiú még totyogó korában tehette a pálcikát a fülébe, aminek a feje azután valószínűleg letörhetett.

Jerome élete az eset óta egy csapásra megváltozott: már nem kell elfordítani a fejét, ha jól akar hallani, és másoknak sem kell emelt hangerővel beszélni hozzá. A pozitív végkifejlet ellenére az édesapa panaszt tett a kisfiút kezelő orvosok ellen, akik nem vették észre a halláskárosodás valódi okát, és a szülőknek – akik mindig is sejtették, hogy a problémát valamilyen tárgy okozhatta – azt mondták, a kisfiú majd kinövi a problémát. Ugyan végül igazuk lett, de hanyagságuk kilenc évi kellemetlenséget és iskolai lemaradást okozott Jerome-nek.


Forrás: Vital
2008. 01. 30.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés