2024. Március 29. péntek
Immár tudományos cáfolatot nyert az az elterjedt vélekedés, hogy a szemüvegesek stréberek vagy pancserek lennének. A témával foglalkozó ausztrál kutatók szerint azonban a szemüvegesség, pontosabban a rövidlátás mégis összefügg bizonyos személyiségjegyekkel.

Az ausztrál Paul Baird és kollégái éveken át vizsgálták ikerpárok és családtagjaik közreműködésével a rövidlátás tényezőit. Ennek keretében arra is választ kerestek, hogy van-e összefüggés a rövidlátás és az olyan személyiségjegyek, mint a nyitottság, a céltudatosság, az extrovertáltság, a kooperációra való hajlandóság, valamint a depresszióra való fokozott hajlam között.

rövidlátó szemüveges stréber kisfiú

Az eredmények szerint a rövidlátók egyáltalán nem introvertáltak (befelé fordulók), sőt. „Egyértelműen megcáfoltuk azt a hiedelmet, hogy azok az emberek, akik szemüveget hordanak, visszahúzódó természetűek, vagy hogy egyáltalán rendelkeznek valamely különös tulajdonsággal, csak azért mert szemüvegesek. Inkább azt mondhatnánk rájuk, hogy nyitottak, és hajlandóbbak az együttműködésre, mint nem szemüveges társaik.” – nyilatkozta Baird, a Melbourne-i Egyetem Szemkutató Központjának professzora.

A rövidlátóknak nehézségeik vannak a távoli tárgyak meglátásában, így az olyan mindennapi tevékenységek, mint az autóvezetés, vagy a tévénézés gondot jelenthet számukra. Az időben elkezdett szemüvegviselés éppen ezért nagyon fontos, és mostantól az előítéletek sem riaszthatnak el tőle senkit.


Forrás: Medipress

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés