2024. Március 29. péntek
Csaknem felére csökken a petefészekrák kockázata azoknál a nőknél, akik legalább egy évtizeden át szedtek fogamzásgátló tablettát – idézte egy európai kutatás megállapítását a BBC hírportálja.

Szakértők ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy a mellrák kockázatát növelik ezek a szerek, ezért a kétféle irányú rizikóváltozást együttesen szükséges értékelni. Százezer, tíz évig fogamzásgátló tablettát szedő nőre vetítve ötvennel több mellrákos és tizenkettővel kevesebb petefészekrákos esettel kell számolni az adatok szerint.

fogamzásgátló, petefészekrák

Az eredmény azokat a korábbi feltevéseket erősíti, hogy a szervezetben lezajló hormonszint-változások hatással vannak a rákkockázatra.

Az EPIC elnevezésű nagyszabású tanulmányban több mint 300 ezer európai nő egészségét követték nyomon, akik kombinált, ösztrogén és progesztogén hormont tartalmazó fogamzásgátló tablettát szedtek. Az adatok elemzése azt mutatta, hogy az egy évtizedes tablettaszedés mintegy felére csökkentette a petefészekrák kialakulásának kockázatát.

Ugyancsak védő hatásúnak bizonyult a szülés is, és minél több gyereket hozott a világra egy nő, annál kisebb volt nála a daganat rizikója. Nem találtak viszont kapcsolatot a szoptatás és a petefészekrák kockázata között, holott egyes korábbi tanulmányok arra utaltak, hogy a szoptatás is csökkentheti e ráktípus rizikóját.

A tanulmányt részletesen a The British Journal of Cancer című orvosi folyóirat ismertette.


Forrás: MTI
2011. 10. 27.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés