2024. Március 28. csütörtök
Az egész évre szóló óraátállítás mellett érvelnek brit orvosok, akik szerint télen és nyáron is egy órával előrébb kellene tekerni az órákat a szigetországban, ami a későbbiekben segítene az egészség megőrzésében, végső soron pedig életeket mentene.

A Brit Orvosi Szövetség cardiffi konferenciájának résztvevői szerin az intézkedés révén, amelyre a javaslat már a parlament előtt van, Nagy-Britannia gyakorlati szempontból a közép-európai időzónába kerülne – írta a BBC hírportálja.

óraátállítás

A javaslat előterjesztői hároméves tesztidőszakot javasolnak a rendszer kipróbálására. Az ötlet támogatói szerint az intézkedés hatására 235 óra többlet nappali fényhez jutnának munka után a britek évente, aminek következtében – más előnyök mellett – 80-100 emberrel kevesebb halna meg az utakon közlekedési balesetben. A  kutatás a turizmusból származó bevételek emelkedését is előrevetíti.

A korábbi hasonló változtatási kísérletek a skótok ellenkezése miatt futottak zátonyra, Skócia északi területein télen nem látnának nappali fényt délelőtt 10 óráig. A javaslat ottani támogatói azonban úgy vélik, jobb reggel sötétben autózni munkába, mert akkor még éberebbek az emberek.

Hasonló „dupla” óraátállításra már volt példa Nagy-Britanniában a II. világháború alatt, amikor a termelékenység növelése céljából, és azért, hogy az emberek biztonságosan hazaérjenek az elsötétítés előtt, egész évben előreállították az órákat.


Forrás: MTI
2011. 06. 30.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés