2024. Március 28. csütörtök
Egy tanulmány szerint az alternatív megoldások híveinek segíthet a menopauza kellemetlen tüneteinek leküzdésében az illóolajokkal végzett masszázskezelés. Az illatmentes olajokkal ugyanakkor kevésbé hatékony a masszírozás.

Számos nő keres alternatív megoldást a menopauzával járó hőhullámok, alvásproblémák és egyéb tünetek ellen, mivel a leggyakoribb kezelési mód – a hormonpótlás – bármilyen hatékony is, számos mellékhatással, például vérrögök képződésével, szívrohammal, stroke-kal vagy mellrákkal járhat együtt.

menopauza, masszázs, aromaterápia

A Menopause című lapban megjelent tanulmányhoz 90 nőt követtek nyomon egy teheráni kórházban, akiket Fatemeh Darsareh és munkatársai három csoportra osztottak. Egy részük négy héten át heti kétszer részesült aromaterápiás masszázsban, másik részük illatmentes olajjal végzett masszázst kapott, a harmadik csoport pedig semmilyen kezelésben nem részesült. Az aromaterápia során levendula-, rózsa-, rozmaring-, mandula- és kankalinolajat használtak a szakemberek, a kísérletben résztvevő nőkkel pedig kitöltettek egy kérdőívet, melyben értékelniük kellett tüneteiket a kezelés előtt és után.

A tanulmány végeztével a legnagyobb javulásról az aromaterápiában részesült nők számoltak be, míg a legkevesebb javulást azok tapasztalták, akik semmilyen kezelést nem kaptak.

Dr. Hilda Y. Hutcherson, a Columbia Egyetem Orvosi Központjának szülész-nőgyógyász professzora – aki nem vett részt a tanulmány készítésében – nem lepődött meg ezen az eredményen, mivel heti néhány masszázs minden hangulati problémára megoldást nyújthat, amin bizonyos illatok, például a levendula, még tovább segíthetnek.

Emellett azonban Hutcherson hozzátette, hogy a tanulmány túl kevés ember bevonásával készült, nem kezelte külön a menopauza különböző tüneteit, így nem vált világossá, pontosan mely tünetekre nyújt enyhülést az illatosított vagy akár illatmentes olajos masszázs. Egy másik probléma pedig, hogy a résztvevők pontosan tudták, melyik kezelést kapták, ami szintén ront a vizsgálat eredményein.

Mindezek ellenére Hutcherson nem tartja kizártnak a fenti kezelés hatékonyságát, ám ő maga a hozzá fordulóknak a testmozgást és az akupunktúrát szokta javasolni alternatív gyógymódként, míg sokakon a jóga és a relaxáció is segít.


Forrás: Medipress
2012. 06. 07.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés