2024. Október 04. péntek
Van, aki szinte észre sem veszi, míg mások orvosról-orvosra járnak a klimax idején. A változás korának átvészelését befolyásolja a nő testi és lelki hozzáállása. Íme kilenc fontos tanács, amitől könnyebb, szebb lesz ez az időszak, sőt, akár késleltethetjük is bekövetkezését.

1. Figyelje teste működését, és forduljon időben orvoshoz!
A változókor általában 40 éves kor körül kezdődik, és 10-15 évig is eltarthat úgy, hogy az utolsó menstruáció 50 éves kor körül jelentkezik. Néhány év eltérés természetes, ha azonban a menopauza már 40 éves kor előtt bekövetkezik, előfordulhat, hogy a változókor már a harmincas évek elején elkezdődik. Ezt nevezzük korai klimaxnak.

2. Mondjon le a dohányzásról!

A tudományos vizsgálatok azt mutatják, hogy a dohányzó nők korábban érik el a változó kort, mint nemdohányzó társaik, mégpedig annál korábban, minél többet dohányoztak.

Senior nő virágokkal

3. Kerülje a stresszt!
Sietteti a klimaxot a pszichés megterhelés, a folyamatos otthoni, munkahelyi gondok. Érdekes, hogy a sovány és a gyermektelen nők is általában korábban válnak terméketlenné.

4. Éljen egészségesen!
Késleltethetők a klimaxos panaszok, ha sportol, vitaminban és fehérjékben gazdag ételeket fogyaszt, elegendő időt fordít a pihenésre, és sokat tartózkodik a szabad levegőn.

5. Enyhítse a klimax tüneteit, sokkal jobb lesz a közérzete!
Szintén tudományos kutatások igazolják, hogy bizonyos növények hatásosan csillapítják a hőhullámokat, a verítékezést, az alvászavart, az ingerlékenységet. A gyógyszeripar számos készítményt állított elő ezekből a gyógynövényekből, melyek közül igen jótékony hatásúak pl. a fitoösztrogéneket tartalmazó készítmények, ilyenek például a barátcserje és a vöröshere. Gyógyteák formájában is fogyaszthatjuk őket.

Megnézem a Gyógyfű Femina Komfort gyógyteát (barátcserje, vöröshere, édes narancshéj)>>

Megnézem a Gyógyfű Barátcserje gyógyteát>>

6. Fordítson figyelmet a kiegyensúlyozott szexuális életre!
Sok nő kevésbé vágyik a szexuális együttlétre, de nem hagyható figyelmen kívül a partner igénye sem. Teremtsen meghitt hangulatot, ne száműzze életéből a gyertyafényes vacsorát, a szexisebb ruhadarabokat! Ha kicsit odafigyel, a vágyakozás akár élete végéig fenntartható, ami sok boldog perccel fogja még megajándékozni Önt és társát. A klimax idején jelentkező hüvelyszárazságra egyszerű a megoldás: használjon síkosító krémet.

7. Ne hagyja, hogy a kilók felszaporodjanak!
A változókor elején elkezdődik a súlygyarapodás akkor is, ha nem változtat korábbi étkezési szokásain. Teste jóval kevesebb energiát használ fel, az ösztrogénhiány miatt lassul az anyagcsere, és ha ugyanannyit eszik, a kalóriák a zsírraktárba vándorolnak. Nincs más megoldás: kevesebb kalória, több mozgás, sportolás. Még egy előny írható a sportolás javára: ha alaposan megdolgoztatja magát, kedélyállapota jelentősen javul, endorfinok, „boldogsághormonok” szabadulnak fel a testben. Ebben az időszakban talán erre van a legnagyobb szükség.

8. Ne féljen ettől az időszaktól!
Szerencsére a nők harmada semmilyen kellemetlenséget nem észlel, a változókor szinte észrevétlenül zajlik. A másik harmadnál enyhék a tünetek, és csak egyharmaduk tapasztal olyan súlyosabb problémákat, amelyek orvosi kezelést igényelnek. Sokszor még a közvetlen környezet, a férj vagy munkatársak sem veszik észre, hogy egy nő a változás korába jutott. Lehet, hogy nem is olyan félelmetes ez a korszak?

9. Gondolkodjon pozitívan!
Nem oly rég sokan meg sem élhették a klimax időszakát. Az átlagéletkor azonban sokkal hosszabb lett, így még több évtized áll Ön előtt, nem mindegy, hogyan rendezi be további életét.

Hölgyeim, nagy lehetőségek várnak még Önökre: nyakukba vehetik a világot, élhetnek a hobbijuknak, akár új szakmát tanulhatnak, művelődhetnek, lehetnek kiváló nagymamák, segíthetnek másokon. A korral bölcsesség is jár, figyeljenek egy kicsit befelé, így adhatnak át szeretteiknek abból az élettapasztalatból, amelynek már birtokában vannak.



Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés