2024. Április 20. szombat
Úgy tartják, hogy egy házasság felbomlására a hetedik évben van a legnagyobb esély. A britek azonban ennél kitartóbban tűnnek: náluk tizenegy év után válik el a legtöbb pár.

A brit házaspárok a válásaikat leginkább a 7 éves szabályra fogják, vagyis arra a jelenségre, hogy 7 év elteltével a párok már nem kívánják egymást. A hivatalos statisztika azonban megcáfolja őket, a legfrissebb adatok szerint ugyanis a válások legtöbbször nem hét , hanem tizenegy házasságban eltöltött év után következik be.

házasság, válás

A Nemzeti Statisztikai Hivatal adatai szerint a brit házasságok átlagos hossza 11,7 év, és a legújabb felmérésekből az is kiderült, hogy a válást kezdeményezők életkora is növekedést mutat, azaz a férfiak 43,7, a nők pedig 41,2 éves korukban válnak el leggyakrabban. A házasságok száma ugyanakkor közel 3%-kal csökkent egy év alatt.

Frank Furedi, a Kenti Egyetem szociológusa szerint az ilyen statisztikákkal nem érdemes számolni, ha házasságon gondolkodunk: „Ha valaki úgy kezd neki a házaséletnek vagy egy új kapcsolatnak, hogy 11 évig lesz csak együtt a párjával, akkor jobb, ha bele sem kezd.”

A The Marriage Delusion (A házasság téveszme) című könyv kétszer is elvált  szerzője, Michael Buchanan szerint a jelenség mögött az állhat, hogy a korábbi századokban sem tartottak sokkal tovább a házasságok, hiszen az egyik házastárs 1-2 évtizeden belül nagy valószínűséggel meghalt. „Ma már a hosszabb várható élettartam révén megnőtt az az idő is, amíg vonzónak és érdekesnek kellene tartanunk a párunkat – erre pedig a legtöbben képtelenek vagyunk, főleg, ha már a közös gyerekek is elhagyták a szülői házat.”


Forrás: Medipress
2009. 11. 02.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés