2024. Március 28. csütörtök
Rengeteg dohányos és leszokni igyekvő ember számára kihívást jelent, hogy füstölgő embert látván ellenálljon a kísértésnek. A legfrissebb eredmények szerint az elektromos cigaretták reklámja is hasonló hatást vált ki, ennélfogva dohányzásra buzdít.

A Health Communication című szaklapban megjelent eredmények alapján azok a napi dohányosok, akik e-cigaretta használatot láttak a tévéreklámokban, nagyobb eséllyel sóvárognak hagyományos dohányáru után, mint azok, akiknek nem volt szerencséjük a hirdetéshez. A leszokófélben lévők akaratereje pedig a reklám hatására lecsökkent. Erin K. Maloney és Joseph N. Cappella professzor összesen 884 főt vont be a kísérletbe, köztük 301 napi dohányost, 211 alkalmi cigarettázót és 311 olyan embert, aki már leszokott a káros szenvedélyről. A szakértők először a résztvevők hagyományos cigaretta iránti vágyát mérték fel, majd három csoportra osztották őket. Az egyik csoport a használat folyamatát ábrázoló e-cigaretta reklámot látott, a második használatra utaló képek nélküli változatot, míg a harmadik csoportnak semmilyen e-cigarettás hirdetést nem mutattak.

Bebizonyosodott, hogy a napi dohányosoknál jelentősen megnőtt a rágyújtási kedv a vizuális jelölőket alkalmazó reklámok láttán. A hirdetés megtekintésekor 35 százalékuk gyújtott rá a használatot nem ábrázoló csoport 22 százalékos arányával és a reklám nélküli csoport 23 százalékával szemben. Sőt, a korábbi dohányosok cigarettázási kedve is gyarapodott, ha a képernyőn látták, hogy valaki elektromos fajtát szív. Az alkalmi dohányosokat viszont semmiképpen sem befolyásolta a hirdetés.


Forrás: Medipress
2015. 03. 19.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés