2024. Október 11. péntek
Biztonsági tanácsok -  Segítség az interneten!
Mindenki számára fontos az otthona. A demens beteget az ismerős környezet kötheti múltjához és segítheti saját személyiségének megőrzésében. Ennek ellenére néhány gyakorlati szempontból fontos változásra szükség lehet.

Mindenki számára fontos az otthona. A demens betegek ismerős környezetben könnyebben megőrizhetik önmagukat. A változtatásokat ezért ennek megfelelően tervezzük. Találjuk meg az egyensúlyt a biztonság és a függetlenség között. A túl sok korlátozás nehezíti a napi tevékenységek végzését, és jelentősen csökkentheti a beteg önbecsülését.
Tartsuk észben, hogy a demencia számos változással járhat: romló egyensúlyérzék, megnövekedett reakcióidő, problémás látás, járási nehézségek, a memória romlása, és az ítélőképesség romlása. Tartsuk észben, hogy fáradtan vagy nyomás alatt sokkal nehezebben mérjük fel a kockázatot és előzhetjük meg a baleseteket.

Igazítsuk a napi feladatokat a beteg aktuális képességeihez. Például, ha korábban szeretett fával dolgozni, a műhelyben továbbra is szegezhet, csiszolhat, festhet, de az elektromos eszközök használatát már mellőzze. Folyamatosan kövessük nyomon a beteg állapotában bekövetkező változásokat, és annak megfelelően végezzük el a szükséges átalakításokat.
Az élettér egyes területei több veszélyt hordoznak, mint mások. Különösen figyeljünk oda a garázsra, műhelyre, pincére és a kültéri helyszínekre. Biztonságos otthon

Óriási segítséget nyújthat a következő, lakásbiztonsággal kapcsolatos kérdőív, amit erre a linkre kattintva érhet el. A betegség progressziója során időnként frissítsük a válaszokat, havonta egyszer, például a hónap első vasárnapján nézzük át újra a kérdéseket.

Biztonsági tanácsok


- Tartsunk a házban tűzoltó készüléket, füstjelzőt, szénmonoxidszint-érzékelőt, és időről időre ellenőrizzük ezeket.
- Zárjuk el a veszélyes területeket, illetve takarjuk el az ajtajukat vagy a zárat. Helyezzük a zárat kevésbé egyértelmű helyre, magasra vagy alacsonyra.
- Szereljük le a zárat a fürdőszoba és a hálószobaajtóról, nehogy a beteg bezárja magát.
- A veszélyes anyagok (pl. kések, tisztítószerek stb.) tárolására használt fiókokon, szekrényeken használjunk gyerekbiztos zárat.
- Olyan elektromos készülékeket használjunk, amelyek automatikusan kikapcsolnak. Tartsuk ezeket távol a csapoktól vagy más vízforrástól.
- Ha aggódunk amiatt, hogy a beteg a tűzhelyet használja, szereljünk fel rejtett szelepet a gázhoz vagy kapcsolót a villanytűzhelyhez, amely megakadályozza a bekapcsolást. Esetleg távolítsuk el a gombokat a főzőlapról.
- A veszélyes eszközöket (grillsütő, fűnyíró, egyéb elektromos eszközök) helyezzük biztonságos helyre.
- Távolítsuk el a mérgező növényeket, dísznövényeket, amelyeket a beteg esetleg megpróbálhat megenni.
- A gyógyszereket, étrend kiegészítőket, cukrot, cukorpótlókat, fűszereket távolítsuk el az olyan könnyen elérhető helyekről, mint a konyhaasztal, pult stb. A gyógyszereket tegyük zárható szekrénybe.
- Legyünk jelen, amikor a beteg dohányzik, vagy alkoholt fogyaszt. Mindkettőnek lehetnek káros mellékhatásai, és befolyásolhatják a gyógyszerek hatását. Mindig felügyeljük, ha dohányzik, mert, ha megfeledkezik a cigarettáról, tüzet okozhat.
- Ellenőrizzük a fürdővíz és az ételek hőmérsékletét, hiszen, ha az nem megfelelő, szintén nehézséget okozhat a betegnek.
- Helyezzünk el a fürdőszobában biztonsági berendezéseket, pl. kapaszkodókat.
- Helyezzünk a síkos felületekre csúszásgátló matricákat, biztosítsuk, hogy a szőnyegek ne tudjanak elmozdulni.
- Használjunk kontrasztos színeket, hogy a beteg jobban lássa a felületek határát, pl. a lépcső szélét. Arra azonban figyeljünk, hogy ne legyenek túl sötétek ezek a színek, nehogy a beteg gödörnek nézze.
- Világítsuk jól ki a bejáratokat, az előszobát, a lépcsőházat (különösen a lépcsőket), valamint a fürdőszobát.
- A vészhívó telefonszámokat tartsuk a telefon közelében, könnyen elérhető helyen. Programozzuk be a telefont úgy, hogy ezek gyorsan tárcsázhatók legyenek.
- Tudjunk arról, hogy demenciában egy idő után a szimbólumok elvesztik a jelentésüket (halálfej, mérgező, méreg, stb.).

Segítség az interneten!

 

Fontos, hogy a beteget gondozó, a hozzátartozók megismerjék a betegség lényegét, hogy bosszúság helyett igazi segítőkészséget érezzenek a beteg iránt. Ebben sokat segíthet a felejtek.hu  portál, amelynek oldalain sok érdekeset olvashat az Alzheimer-kórról, tüneteiről, a beteg gondozásáról, a tudományos kutatások legújabb eredményeiről, az új terápiás lehetőségekről. Felveheti a kapcsolatot orvosi, jogi, társadalombiztosítási szakértőkkel, akik a felmerülő problémákban személyre szabott tanácsokat tudnak adni. Megoszthatja sorstársaival a gondjait, megismerheti más érintettek jó vagy rossz tapasztalatait.

 

Szponzorált tartalom


Forrás: felejtek.hu

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés