2024. Április 19. péntek
Az elsődleges anorektális melanoma egy ritka, de annál agresszívebb daganatos betegség, és éppen alacsony előfordulási gyakorisága miatt igen nehéz diagnosztizálni.

Az anorektális, vagyis végbélben található daganat egy esetét ismerteti az orvosok épülésére egy cikk a World Journal of Gastroenterology című folyóiratban.

műtét, anorektális, melanoma

A 41 éves férfibeteg hat hónapja tartó székletproblémákkal és rektális vérzéssel jelentkezett a kórházban. A mintegy 3 cm nagyságú polip-jellegű tumorra a végbél alsó szakaszán találtak rá a végbéltükrözés során. A szövetmintából az is kiderült, hogy az orvosok egy leiomyosarcomával, azaz egy rosszindulatú simaizom-daganattal állnak szemben. A további szövettani vizsgálatok kimutatták, hogy melanomáról (S-100 tumormarkerre stain pozitív) van szó.

Metasztázist ekkor ugyan még nem találtak, így a daganatot sebészi úton eltávolították, de a férfiban két évvel a műtét után megjelentek az áttétek a hasban és a jobb tüdőben. Másfél évvel az áttétek diagnosztizálása után a férfi meghalt.

A cikk szerzői szerint lényeges, hogy ha felmerül az anorektális szarkóma gyanúja, az orvosok feltétlenül teszteljék a szövettani mintát az S-100-as tumormarkerre, mert ez nagyon jó hatásfokkal kimutatja, hogy a daganat esetleg melanoma-e.

A szövettani eredmények ismeretében lehet dönteni aztán a sebészeti úton való eltávolításról, természetesen tekintetbe véve a daganat záróizmokhoz képesti elhelyezkedését is. A záróizom-megtartó műtétek célzott, ún. loko-regionális sugárterápiával kombinálva igen jó hatásfokkal teszik kezelhetővé a kis kiterjedésű tumorokat, így a záróizmokat is eltávolító sebészeti beavatkozásokra csak a nagyobb kiterjedésű daganatok esetén van szükség.


Forrás: Medipress

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés