2014. Október 23. csütörtök
Mi az emlőrák? -  Mi is az a HER2? -  A HER2-pozitív emlőrák kezelése -  Nemcsak reményt, éveket ad
Nemcsak reményt, éveket is ad az a terápia, amely forradalmasítja a korai stádiumú HER2-pozitív emlőrákban szenvedő nők gyógyítását. Az emlőrák e kifejezetten súlyos, gyors lefolyású típusában szenved közel minden negyedik emlőrákos nő.

Daganatos emlő

Ahogy mondani szokták, nincs olyan ember, aki közvetlenül vagy közvetve, családján, barátain, munkatársain keresztül, ne találkozott volna valamilyen módon az emlőrákkal. A rettegett betegség a nők esetében kialakuló daganatos betegségek közül ma is a leggyakoribb: minden tizedik nőnek élete során valamikor szembesülnie kell ezzel a kórképpel. A komolyabb beavatkozások nemcsak fizikai terhet jelentenek a nők számára, hanem komoly lelki megrázkódtatást is, ezért nagyon fontos, hogy a betegséget időben ismerjék fel, és mihamarabb megkezdődjön a terápia.

Mára a korszerű diagnosztika segítségével az emlőrák korai stádiumban kiszűrhető (ebben a stádiumban még nincsenek távoli áttétek, ezért nevezzük korainak), így jelentősen javulnak a betegek esélyei a teljes felépülésre. De még így is van mit javítanunk, hiszen míg Magyarországon a korai stádiumban kiszűrt daganatok aránya kb. 80%-ra tehető, Nyugat-Európában ez a szám már 90% körüli, és folyamatosan növekszik.

Mi az emlőrák?

Az emlőrák az egész szervezetre kiterjedő megbetegedés, amely az orvostudomány jelenlegi álláspontja szerint egy gyűjtőfogalom. Ahogy a szakemberek mondják, néhány év múlva nem is emlőrákról, hanem azok egyes fajtáiról fogunk beszélni. Az egyes típusok nagyban meghatározzák a beteg életkilátásait, életminőségét, és azt, hogy milyen módon és milyen hosszú időszakon át van szükség a terápiára. Az emlőrák egyik legagresszívabb önálló fajtája a HER2-pozitív emlőrák, amelyben a betegek kb. 25%-a, azaz majdnem minden negyedik emlőrákos nő szenved.

Mi is az a HER2?

A HER2 egy gén, amely a sejtek növekedéséért, osztódásáért és regenerálódásáért felelős. Ez a gén minden emberben megtalálható, normális mennyiségben fontos szerepe van a sejtek növekedésének és fejlődésének szabályozásában. Szervezetünk nagyon sok epidermális (hám eredetű) sejtjében megtalálható, ilyenek pl. a bőrsejtek, mirigysejtek. Az emlő tejtermelésért és elvezetésért felelős struktúrájának sejtjei is ilyen eredetűek.

Egy normális sejt magjában két darab HER2-gén található, melyek hatására megfelelő mennyiségű HER2-fehérje termelődik a sejtek felszínén. Előfordul azonban, hogy kóros mértékben felszaporodik, és így a sejtek felszínén is jóval több HER2-fehérje jelenik meg. Ezek hatására a sejt gyorsabban nő, osztódik, és ez vezethet el a rákos sejtburjánzáshoz. Ez a folyamat figyelhető meg a HER2-pozitív emlőrák kialakulásánál is.

Normális számú HER2-receptor Túl sok HER2-receptor Ami daganatos burjánzáshoz vezet

Az emlőrák e válfajában szenvedő nők életkilátásai nagyon rosszak, a daganat gyorsan növekszik, akár fiatal életkorban kialakulhat, hamar képez áttéteket, és így hamar vezet halálhoz. A HER2-pozitivitás emellett általában a betegség rosszabb prognózisával, a hagyományos kemoterápiára és hormonterápiára adott rosszabb válasszal jár együtt.

A gyors lefolyás miatt a HER2-pozitív emlőrákos betegeket kiemelt figyelemmel kell kísérni. Az emlőrák diagnosztizálása után fontos mihamarabb megállapítani a beteg HER2-státuszát, azaz meg kell határozni, hogy a daganatos burjánzásért a HER2-gén tehető-e felelőssé. Ma a fejlett országokban, amilyen hazánk is, az emlőrák kórszövettani diagnózisának elengedhetetlen része a HER2státusz meghatározása. Ezt centrumokhoz tartozó patológiai osztályokon végzik el az eltávolított daganatmintából.

A HER2-pozitív emlőrák kezelése

Az elmúlt évek során a kemoterápiával kombinált HER2-ellenes célzott terápia áttörést hozott a HER2-pozitív áttétes emlőrák kezelésével kapcsolatban, a kezelés lényege ugyanis az, hogy célirányos támadást indít a rákos sejtek ellen. A hagyományos kemoterápia a szervezet valamennyi gyorsan osztódó sejtjére hat, így a gyorsabban megújuló egészséges sejteket is károsítja.

A célzott kezelés lényege a rákos burjánzást kiváltó gén vagy fehérje beazonosítása, és az ez ellen történő specifikus, szelektív támadás. A rendelkezésre álló információk alapján valószínűsíthető, hogy a HER2-nek oki szerepe van a rák kialakulásában és terjedésében. A specifikus biológiai terápia a szervezet természetes immunrendszerének befolyásolásával célzott támadást tesz lehetővé a tumoros sejtek ellen, és csak HER2-pozitív emlőrákos betegek esetében hatásos.

A távoli áttétes ún. metasztatikus emlőrákban szenvedő nők várható élettartama, ha kemoterápiás kezelésben részesülnek, átlagosan 20 hónap. Ezzel szemben, ha a kemoterápiát a célzott kezeléssel kombinálják – ami a távoli áttéttel rendelkező betegek esetében már évek óta elérhető – a betegek életminősége jelentősen javítható, várható élettartamuk pedig 40%-kal megnyújtható. Vannak nők, akik még ennél is sokkal jobban reagálnak a kezelésre. Budapesten az Onkológiai Intézetben is kezelnek olyan emlőrákos beteget, aki már több mint 5 éve él jó életminőségben, annak ellenére, hogy távoli áttétek vannak a szervezetében!

Forradalmi áttörést jelent az emlőrák gyógyításában, hogy 2006 május végétől az európai gyógyszertörzskönyvezési hatóság a korai emlőrák kezelésénél is jóváhagyta az eljárás alkalmazását. Az eddigi tapasztalatok még az áttétes emlőrák terápiájánál is lényegesen jobb eredményeket mutattak korai stádium kezelése esetén. A terápia fizikai hatása mellett a már említett lelki tényezőknek is nagy szerepe van. A beteg nők egy újabb esélyt – és ezáltal – reményt kapnak a teljes gyógyulásra.

Nemcsak reményt, éveket ad

Világszerte több mint 13 ezer beteg vett részt abban a klinikai vizsgálati programban, amely a korai HER2-pozitív emlőrák terápiájában is bizonyította a célzott kezelési eljárás hatékonyságát. A vizsgálati eredmények szerint azoknál a HER2-pozitív emlőrákos betegeknél, akik részesültek a célzott kezelés és kemoterápia kombinációjában, felére csökkent az esélye a daganatos kiújulásnak és a halálozás rizikója is harmadával csökkent! Ez az eredmény a klinikai onkológia utóbbi 25 évének a legjelentősebb eredménye.

A világ számos fejlett országában már a törzskönyvezés előtti időszakban is támogatták az egészségbiztosítók a készítményt korai stádiumú HER2-pozitív emlőrákos betegeknek, tekintettel a vizsgálati eredményekre. Jelen pillanatban kb. negyed millió HER2-pozitív emlőrákos nő részesül célzott terápiában a világon (korai és áttétes HER2-pozitív emlőrákos betegek egyaránt).

A készítménynek ugyan lehetnek mellékhatásai, de előnyére írható, hogy adagolása során hiányoznak a kemoterápiára jellemző és a betegeket nagyon megviselő toxikus hatások (pl. vérszegénység, fertőzés, hajhullás, stb.). Tapasztalt onkológus szakorvos felügyeletével, egy jól felszerelt onkológiai centrumban biztonsággal alkalmazható a célzott terápia. Hazánkban több mint 30 nagy onkológiai centrumban lehet ilyen kezelésben részesülni (Budapesten illetve a nagyobb megyei kórházak onkológiai osztályán).

További információk a HER2-pozitív emlőrákról a www.her2.hu honlapon találhatók.


Forrás: Magyar Rákellenes Liga
2006. 09. 06.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés
Ajánló
Ajánló
Ajánló