Az emlőkben talált csomók jelentős hányada jóindulatú, azaz nem növekszik korlátlanul a környező szövetek felé, nem tör be az érrendszerbe, és nem ad áttéteket más szervekbe. Körülhatároltak, elmozgathatók, sokszor egyértelmű tok veszi körül őket. Szövettani elemzésüket követően döntenek a szakemberek a további tennivalókról. Az esetleges későbbi elfajulás lehetőségének kizárására ilyen esetekben is sokszor az eltávolítás a választott megoldás. A leírtakkal ellentétes, vagyis agresszív tulajdonságú, a környezetet beszűrő és áttétképzésre hajlamot mutató folyamatok komolyabb problémát jelentenek.
A kis, fehér folt emlőrák (mammogram)
Az emlőrák leggyakrabban a szervben található mirigysejtekből és a tejutak falát bélelő elemekből indul ki. Megjelenését tekintve lehet egyszeres göb, de bizonyos ritkább fajtáiban a gyorsabb növekedésből eredően az emlő csaknem egészét érintő beszűrtségét látjuk.
Legtöbbször fájdalmatlan elváltozás képében, véletlenszerű leletként jelenik meg. Nemegyszer kisebbnagyobb sérülést követően fedezi fel a beteg, és a sérüléssel okozati összefüggést gondol. Általában ez nem állja meg a helyét, csupán arról van szó, hogy a trauma miatt a beteg áttapintja emlőjét, és így észleli a már régebben kezdődő betegséget. A környező erek nyomása miatt feszülés jelentkezhet, tehát a fájdalmas elváltozás még nem zárja ki rák jelenlétét. Bizonyos esetekben az emlőbimbóból véres szivárgás észlelhető, máskor a bimbó behúzottsága, az emlő deformálódása vagy a bőr "narancshéjra" emlékeztető duzzadt-behúzott volta hívja fel a figyelmet a kórfolyamatra.
Előrehaladott esetekben a megbetegedés elérheti a közeli vagy messzebb eső nyirokcsomókat, távolabbi szerveket is. Elsősorban a hónalji, mellkasi, nyaki nyirokcsomók, illetve a csontok, a tüdő, a máj és az ellenoldali emlő jöhetnek szóba e tekintetben. A mellkas falára ráterjedve néha annak kemény megvastagodása is tapasztalható.
A kockázatot növelheti a család első fokú nőrokonai körében szereplő emlődaganat, a gyermektelenség, az, ha az első terhesség 30 év felett következett be, a korábbi mellrák a beteg kórelőzményében, a korán kezdődő vagy a megszokottnál későbbi életkorig tartó menstruáció és a valamilyen okból szükségessé váló sugárkezelés. A veszélyeztetettség még nagyobb, ha valakinek például az édesanyja és a nővére is emlőtumorban szenvedett, ha az anya betegsége még a klimax előtt kezdődött vagy kétoldali volt.
A szakirodalomban ellentétes véleményeket találunk arról, hogy van-e szerepe az emlőrák keletkezésében a különböző okokból indokolt hormonkezeléseknek, illetve a hormonszinteket befolyásoló szerek alkalmazásának. A klinikai és kísérleti adatok valóban amellett szólnak, hogy az emlődaganatok kialakulásában a női nemi hormonoknak szerepük lehet. Ezt támasztja alá a terhesség, a szoptatás és a menses körülményeinek eltéréseivel kapcsolatos rizikónövekedés is.
Sikerült kimutatni, hogy az emlőrákok egy csoportja és ez a ritka férfi emlőrák esetén is így van rendelkezik a hormonok hatásának "fogadására" alkalmas sejtrészecskékkel, míg másik részük nem. Ezekből a megfontolásokból kiindulva kezdték alkalmazni a mellrák gyógyításában a női hormonok hatásaival szemben működő vegyületeket, sokszor igen jó eredménnyel. A fogamzásgátlók esetleges kockázatnövelő szerepe még további, széles körű vizsgálatokat igényel, hiszen sokféle, különböző és egyre kisebb hormontartalmú fajta kerül bevezetésre.
A csontritkulás, az érszövődmények, a szexuális zavarok és a kellemetlen szubjektív tünetek miatt bevezetett klimax utáni hormonpótlás e tekintetben netán várható veszélyeinek mértéke jóval alulmarad a kezelés igazoltan előnyös, az életkort meghosszabbító és az életminőséget javító hatásai mellett. A hormonpóló kezelésben részesülők előírásszerű, rendszeres ellenőrzése a kockázat fokát még tovább csökkenti.
Széles körű statisztikai elemzések szerint összefüggés tételezhető fel még az állati zsiradékok fogyasztásának mértéke, a törzsre szorítkozó elhízás, e kettő kombinációja, az alkoholfogyasztás és az emlőrák gyakorisága között is.
Ugyancsak szerepet játszhat az emlőrák kialakulásában a sejtmag örökítő anyagának azon területén jelentkező szerkezeti és működészavar, mely a daganatfejlődés ellen hat.








