2024. Március 29. péntek

Kíváncsi kalandorok

A következő és egyben leginkább veszélyeztetett korcsoport a 3-6 éveseké. Ebben az életkorban a gyerekek már meglehetősen önállóak és a kíváncsiságuk mértéke is akkora, hogy hajlamosak egyedül kipróbálni olyan dolgokat, melynek veszélyét veszélyérzetük hiányából adódóan még képtelenek felismerni. Szinte nincs is olyan gyerek, aki ne szenvedne valamikor valamilyen sérülést. A prímet a fiúk viszik, ahogy később is inkább rájuk jellemző a különböző "harci sebek" összegyűjtése.

hinta játék baleset

Fontos hangsúlyozni, hogy a tiltás önmagában soha sem vezet eredményre. Tiltásra természetesen szükség van, azonban mindig kell valamilyen alternatív lehetőséget adni a megtiltott helyett. A gyerekek igyekeznek mindent kipróbálni, ezért hosszú távon a szülői aggodalomból származó tiltás általában hatástalan, sőt a tiltás okának magyarázata híján még káros is lehet. A gyerekek ugyanis mindenben igyekeznek a felnőtteket utánozni. Ha azt látjuk, hogy odajön a felnőttekhez, és azok tevékenységét figyeli, okosabb, ha, őt is bevonjuk a dologba. Ezzel a gesztussal nem csupán törődésünket, odafigyelésünket fejezzük ki, de egyben a kicsik kíváncsiságát is csillapíthatjuk. Ha a mi felügyeletünk alatt szerez tapasztalatokat, ha részletesen elmagyarázzuk, mit teszünk és felhívjuk a figyelmét a veszélyekre, akkor nem a saját kárán kell azokat megismernie.

A nagyobb, 10-14 éves gyerekek kezét természetesen már nem lehet fogni, számukra a kaland varázsát az is adja, hogy egyedül, szülői felügyelet nélkül képesek dolgokat megtenni, ők már rendelkeznek némi tapasztalattal, ám a kortársaik, vagy éppen a nagyobbak heccelése miatt józan eszükön gyakran a vakmerőség, és a versengés kerekedik felül. A legtöbb kiskamasz épp azért vállalkozik tudását és képességeit meghaladó mutatványokra, hogy bizonyítsa, kinőtt már a pisis korból. Az erőfitogtatások eszközei legtöbbször a különböző sportszerek, a gördeszkás, görkorcsolyás, biciklis mutatványok. Kellő gyakorlat és védőeszközök híján azonban gyakran vezetnek csont, izom- és szalagsérülésekhez, a komolyabb, de szerencsére ritkább koponyasérülésekről már nem is beszélve.

Még a szakszerűen beállított, kifogástalan állapotú eszközök használata is veszélyeket rejt, hát még a rosszul összerakott járművek. Egy rosszul beállított fék, nem megfelelően meghúzott kormányrögzítő csavar, laza keréktengely akár tragédiához is vezethet a következő gyorsasági versenyen.

Az önállóság útja

Inkább csak a kicsiket érinti, de sokszor abból is komoly sérülés adódhat, ha a szülő nem megfelelő módon szállítja a kerékpárján a gyermekét. A küllők közé keveredő láb szinte biztos, hogy eltörik az ilyen figyelmetlenségek nyomán.

Nyilván lehetetlen valamennyi veszélyforrást számba venni egy ilyen rövid cikkben, azt azonban mindenképp meg kell említenünk, hogy azok a kiskamaszok, akik szabadidejükben valamilyen rendszeres önálló tevékenységet (sport, zene stb.) űznek, általában ritkábban szenvednek baleseteket. Ennek az oka egyszerű. Ha a gyereknek olyan céljai vannak, melyeket maga tűz ki, azok elérésében a maga erejére támaszkodik, bizonyos kérdésekben önállóan hoz döntéseket, akkor felelősségérzete is hamarabb alakul ki. A saját felelősségérzet pedig minden póráznál hatékonyabban véd.

Ha tehát nem magyarázat nélkül tiltjuk el dolgoktól, hanem feltárjuk cselekedetei lehetséges következményeit, ha a gyermek önállóságának fejlődését segítjük, akkor kisebb a valószínűsége, hogy komolyabb baj érheti szemünk fényét.

Autók és ülések

A gyerekeket minden esetben életkoruknak és súlyuknak megfelelő jól rögzített, speciális biztonsági gyermekülésben kell szállítani. Ez alól nem kivétel az sem, ha csupán a közeli élelmiszerboltba igyekszünk, mivel a statisztikai adatok is azt igazolják, hogy súlyos sérülések döntő többsége az otthontól viszonylag kis távolságra, éppen az ilyen gondatlanság miatt következik be. Soha ne tegyük őket magunk mellé, az úgynevezett "anyósülésre", különösen akkor ne, ha az autóban légzsák is van.

Baleset esetén a robbanásszerűen felfúvódó légzsák, nem csupán sérüléseket okozhat, de a kicsik arcát, légzőnyílásait eltakarva fulladás hoz is vezethet. A legmegfelelőbb hely a jobb oldali hátsó ülés, az utasok itt vannak a legnagyobb biztonságban.


Szerző: Czerok Tamás

« első‹ előző1.  |  2.  |  3.  |  
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés