2020. Augusztus 06. csütörtök
Picik és kicsik -  Biztonság a lakásban -  Mit tegyünk, ha már megtörtént a baj? -  Kíváncsi kalandorok -  Az önállóság útja -  Autók és ülések
A nyár a gyerekek számára az önfeledt játék, a kirándulások, a strandolás, a nagy kalandok ideje – amihez tavaly még kicsi volt Béluska, idén biztosan kipróbálja. A szülők természetesen büszkén és aggódva figyelik a világ felfedezésének hatalmas kísérletét, tiltás és támogatás között vívódva.

Mit tegyünk, ha már megtörtént a baj?

Égési sérülés: Feltétlenül orvosi ellátásra szorul a sérült, ha az égés nagyobb a gyermek tenyérfelületénél. 4-5 tenyérnyi sérülésnél már kórházi kezelés szükséges, míg a 20 tenyérnyi égés (pl. az egész hát) akár életveszélyes is lehet. A sérült testrészt húsz-huszonöt percig hűteni kell vízzel vagy vizes borogatással. Semmit sem szabad az égett felületre tenni. Ha nincs elég kötszer, bugyoláljuk tiszta, vasalt lepedőbe a sérültet, és itassuk bőven folyadékkal addig is, míg orvoshoz jutunk vagy jön a mentő. Életveszélyes lehet, és ezért kórházi ellátást indokol a csecsemő fejének-arcának napon való leégése!

Áramütés: Első teendőnk az áramtalanítás, az elsősegély csak ezután következhet. Ha az áram be- és kilépési helyén kis égési sérülést látunk, feltétlenül orvoshoz kell vinni a gyermeket. Ez azt jelzi, hogy olyan nagy energiabehatás érte a szervezetet, ami miatt szívműködési zavar is jelentkezhet. Szerencsétlenebb esetben eszméletvesztés vagy szívmegállás következik be, amelyhez helyszíni orvosi segítség szükséges.

Idegentest lenyelése: Ne próbáljuk a dolgot elbagatellizálni, az idegen testeket el kell távolítani a szervezetből, amire az orvos a legalkalmasabb. Bár a lenyelt tárgyak rendszerint néhány nap alatt probléma nélkül kiürülnek a szervezetből, mégis néha bekerülhetnek a légutakba vagy méretüknél, alakjuknál fogva elakadhatnak a tápcsatornában. A fémtárgyak megtalálása röntgennel nem nehéz. Más anyag lenyelése esetén, ha lehet, vigyünk magunkkal mintát, hogy a röntgenes tudja, milyen árnyékot fog adni. Igen veszélyes az egyébként kicsi és kedvező alakú gombelem, amely a gyomorfal kilyukadását okozhatja. Ilyen esetekben mindenképpen orvoshoz kell fordulni. A lenyelt tárgyat semmiképpen ne próbáljuk hánytatással kihozni a gyermekből, mert a visszafelé erőltetett idegentest életveszélyes nyelőcsősérülést okozhat.

Gyógyszermérgezés: Még akkor is hívjunk mentőt, ha a gyermek amúgy jól van. A gyanús gyógyszerekből vigyünk magunkkal mintát, vagy az üres dobozt, és próbáljuk eldönteni, hány tabletta hiányozhat. Itt jegyezzük meg, de mindenfajta eszméletvesztésre vonatkozik, hogy az eszméletlen beteget nem szabad sem felültetni, sem hanyatt fekve magára hagyni, mert egy esetleges hányás fulladást okozhat. Felhúzott lábakkal stabil oldalfekvésben kell elhelyezni, amíg a segítség odaér.

Fejsérülés esetén orvoshoz kell fordulni, ha a baleset után azonnal vagy órákon belül eszméletvesztés vagy rosszullét (sápadtság, szédülés, fejfájás, hányinger, hányás) alakul ki. Az ilyen tünetek mögött nemcsak agyrázkódás, de életveszélyes koponyaőri vérzés is állhat, ami miatt azonnali kórházi felvétel indokolt Ebben az esetben a gyermeket fekve, lehetőleg mentővel kell szállítani. Ugyancsak orvoshoz kell fordulni, ha a baleset után a fejen széles duzzanat alakul ki, ha a fülből vér szivárog, ha a szem körül hirtelen lila bevérzés alakul ki, mert ezek a jelenségek koponyatörésre utalhatnak.

Csonttörések: Az egyik leggyakoribb gyermekkori sérüléstípus. A fájdalom a legtöbb esetben hamar orvoshoz viszi a beteget, de sajnos sokszor tapasztalható, hogy a felnőttek nem veszik elég komolyan a gyermek panaszait, és néha még műtétet igénylő töréssel is csak napok múlva jelentkeznek. Érdemes megjegyezni: minden sérülést követő fájdalmas duzzanat vagy alakváltozás törésre gyanús.

Harapott sérülés után ajánlatos orvossal megbeszélni a dolgot még akkor is, ha maga a seb jelentéktelennek látszik, mert el kell dönteni, hogy fennáll-e a veszettség lehetősége. Ez ugyanis nem gyógyítható, halálos betegség, azonban gyanús körülmények esetén védőoltással biztonsággal megelőzhető. Egyébként mindenfajta mély sebbel sebészeten ajánlatos jelentkezni, mégpedig lehetőleg egy-két órán belül. Több órás késedelem már a sebfertőzés veszélye miatt a seb optimális ellátását lehetetlenné teheti. A mély sebekre tiszta kötésen kívül semmit se tegyünk. A baj elkerülésére a legjobb módszer, hogy vigyázunk gyermekeinkre és figyelünk más gyermekeire is adott esetben.


A cikk folytatódik - 2/3. oldal
« első‹ előző1.  |  2.  |  3.  |  következő ›utolsó »
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés