2016. Július 01. péntek
Kamilla -  Levendula  -  Citromfű -  Ginszeng
Amikor feltűnik, hogy nem elég annyi alvás, mint régen, ha feltűnik, hogy hamar elveszítjük türelmünket; ha feltűnik, hogy idén minden náthát elkapunk; egyszóval valahogy úgy érezzük, mintha lemaradtunk volna önmagunk mögött egy lépéssel… akkor ne kezdjük el nyakra-főre inni a kávét, hogy élénkebbek legyünk, ne kezdjük el kapkodni a nyugtatókat, altatókat, hogy nyugodtabbak legyünk! Hogyan is érthetnénk utol önmagunkat? Bármilyen furcsán hangzik, álljunk meg!

Rák, cukorbetegség, emésztési rendellenességek – ezek a legsúlyosabb betegségek, amelyekhez a stresszel terhelt életmód vezethet, de ugyanígy kiváltója lehet az asztmának, a fejfájások zömének, a menstruáció előtti tünetegyüttesnek.

A figyelmeztető jelek viszont már jóval előbb jelentkeznek, általában azonban nem vagyunk tudatában annak, hogy a fejünk felett tornyosuló, megoldásra váró problémák milyen mértékben hatnak testi-lelki állapotunkra. Sokszor csak akkor döbbenünk rá, hogy valami nem stimmel, amikor az életvitel következményeként megjelennek a stressz fizikai jelzései. Nem szabad az utolsó pillanatig várni, meg kell tanulnunk törődni önmagunkkal!

stressz, gyógynövények

A rendszeres és tartós feszültség káros hatással lehet az egészségre. A feszültségkeltő helyzeteket, a kihívásokat persze nem iktathatjuk ki teljesen az életünkből, de a stressz kezeléséhez tartozhat minden, ami segít ellazulni és eltávolítja gondolatainkat egy nyomasztó, megoldásra váró helyzettől.

Természetes módon, gyógynövényekkel sokat tehetünk lelki egyensúlyunk fenntartása érdekében. Néhány gyógynövényünk különösen alkalmas tea, inhalálószer, masszázsolaj vagy fürdő formájában. Próbáljuk ki, és rá fogunk jönni, hogy nem csak hasznos, hanem felettébb kellemes módjára találtunk rá egészségünk megőrzésének.

Milyen növények közül válogathatunk?

Kamilla

Kamillatea, borogatás, gőzölés. Majdnem mindegyikünknek vannak e virággal kapcsolatos gyermekkori emlékei, az illatát is könnyen fel tudjuk idézni. Gyulladásgátló hatása közismert, azt azonban már kevesebben tudják, hogy enyhe nyugtató- és idegerősítő szerként is hatásos. Ezzel már az ó-egyiptomiak is tisztában voltak, hiszen szertartásaikon a napistennek ajánlották, megnyugtatása céljából. És ami egy napistennek jó volt, azt miért ne próbálhatnánk ki mi is?

Elsősorban teaként alkalmazzák, rendszeres fogyasztása oldja a stressz által okozott feszültséget. A menstruációt megelőző tünetegyüttes (PMS) fokozott jelentkezése szoros összefüggésben állhat a túlterhelt életmóddal. A kamilla jól alkalmazható e nehéz időszakban, mert oldja a feszültséget, csökkenti a búskomorságot, sőt izomlazító hatása révén a menstruációs görcsök oldására is alkalmas.

Álmatlanság ellen is hatásos szer, ezért ha nehezen alszunk el, lefekvés előtt igyunk egy csésze mézes kamillateát. Fáradtság érzésekor bámulatos hatást érhetünk el, ha olaját fürdővízbe tesszük vagy inhalálunk vele.

A stresszre nem csak az átvirrasztott éjszakák és a szűnni nem akaró fáradtság hívhatja fel a figyelmet. Érzelmi életünk kuszasága, bizonytalanságérzésünk is a feltöltődésre kell (kéne), hogy sarkalljon minket. A kamilla az ilyen jellegű feszültségek leküzdésében, érzelmi terhek elengedésében is segít. Megnyugtat és ellazít, oldja a szorongást, csökkenti az aggodalmaskodást, a túlérzékenységet, az idegességet.

Levendula

levendula, stressz A levendula sem ismeretlen virágunk, de a fejünkben ilyenkor főleg a szekrényben lógó molyűző és illatosító csokrocskák bukkannak fel. Pedig az egyik leghatásosabb nyugtató hatású növény, melyet elsősorban fürdőkhöz alkalmaznak. Amellett, hogy oldja a feszültséget, élénkítő és serkentő hatása is van. Ha nagyon elgyötörtnek érezzük magunkat egy átdolgozott nap után, vagy ha csak egyszerűen rossz kedvünk van, tegyünk egy marék levendulavirágot az esti fürdővizünkhöz, üljünk bele és élvezzük a nyugalmat 20-25 percig. Egy ilyen fürdő az alacsony vérnyomásra és annak kísérő tüneteire (szédülés, fülzúgás) is kedvező hatással van.

Álmatlanságban szenvedőknél, akiknek a feszültség miatt nehezen megy az elalvás, gyógyfüves álompárna lehet a segítségükre, melynek fontos alkotórésze a levendula. Illóolajai nyugtatólag hatnak a központi idegrendszerre. Ha hirtelen hangulatváltozásoktól, szorongásoktól szenvedünk, vagy túlérzékenyek vagyunk, párologtassunk levendulaolajat szobánkban. Olaja a feszült idegállapotra jellemző izomfájdalmakat és izomgörcsöket enyhíti, de alkalmas migrén és ideges fejfájások leküzdésére is.

citromfű

Citromfű

A XVIII. században vált egyre híresebbé a gyógyhatású „csodaszer”, a karmelitavíz, melyet a svájci Paracelsus készített el elsőként, még két évszázaddal korábban, és amelynek egyik fő hatóanyaga a citromfű volt. A növény mediterrán vidékekről származik, de ma már rengeteg helyen elterjedt, a gyógyászatban leveleit használják fel.

Egyéni adottság kérdése, hogy a stressz fizikai jelzései a test mely részéről érkeznek hozzánk. Mindenesetre meglehetősen gyakori, hogy a gyomor, az emésztőrendszer sínyli meg legelőször túlhajszolt életmódunkat. Ilyenkor a gyomortájéki szorító érzést, az esetenkénti görcsös fájdalmakat jól oldja a citromfűből készített tea, mely egyben az étvágyat is serkenti. Levelei jól kombinálhatók más növényekkel, és az sem mellékes, hogy kellemes illatot és ízt kölcsönöz a belőle készített italoknak.

Ideggyengeségi, idegi eredetű alvászavarok estében végezzünk citromfűkúrát: esténként, de akár reggel is, fogyasszuk langyos állapotban, mézzel édesítve. Hatására kipihenten ébredünk, az egész napunk nyugodt és kiegyensúlyozott lesz, ilyenkor még a reggeli feketekávét is elhagyhatjuk. A növény leveleiből készült tea a diákoknak is segítője lehet, hiszen hatásosan oldja a vizsgadrukkot. Különböző teakeverékek alkotórészeként kitűnő szer frontérzékenység és fejfájás esetében is.

Szapora szívverés, a feszült idegállapot és a félelemérzés jellegzetes tünetei a stresszel teli életmódnak. Ebben az esetben a citromfű illóolajából készíthetünk masszázsolajat mellkasunkra, vagy egész testünkre. A teához hasonlóan lelkiállapotunkra hat pozitívan, ha aromalámpában 4-5 cseppjét párologtatjuk. Külső alkalmazásainak felsorolásából semmiképpen nem hagyhatjuk ki a fürdő hatásosságának hangsúlyozását. Az anyukák egészen biztosan ismerik a kisgyermekek fáradtságának azt a fázisát, amikor a pici szinte mozgáskényszerben szenved; nos, a citromfűfürdő ebben az esetben is meghozza a kívánt hatást.

ginszeng

Ginszeng

A kínaiak jensennek, „embergyökérnek” is hívják a ginszenget alakja miatt. Ez az elnevezés abból a szempontból is találó, hogy az ember mennyiféle bajára orvosság ez, a napjainkban nálunk is egyre inkább elismert gyógynövény. Két fajtája ismeretes, a kínai és a szibériai ginszeng. Mint tudjuk, a stresszre adott első és természetes reakció, hogy a mellékvese felkészíti a szervezetet a küszöbön álló „veszélyre”. A mellékvese ilyenkor adrenalint és stresszhormonokat bocsát ki. Kóros állapot akkor alakul ki, ha ez a válaszreakció túl hamar következik be, illetve túl sokáig áll fenn. A ginszeng jótékony hatást fejt ki a mellékvesére, növeli annak a tónusát és elősegíti megfelelő működését, ily módon biztosítja a szervezet stresszel szembeni ellenállását.

Kitűnően alkalmazható a legyengült vagy lábadozó betegek erejének helyreállítására, energiateltség érzésének növelésére, szellemi és testi teljesítmények fokozására. Olyan speciális immunsejtek termelődését serkenti, amelyek feladata a szervezetbe jutó, ártalmas vírusok és baktériumok elpusztítása. Általában normalizáló funkciója van, az egész szervezetet erősíti tekintet nélkül a kórállapot irányára, tehát, ha kell, stimulál, de szükség esetén nyugtat és csillapít. A szibériai ginszenget enyhébb esetekre szokták javasolni, de amikor a mellékvese működése legyengül, azaz a szervezetben már egyértelműen jelen vannak a stressz hatásai, a kínai ginszeng fogyasztása ajánlott.

Egyes vélemények szerint az izmok működésére, azok energiafelhasználására is kedvező hatással van, ezért szed sok testépítő és hosszútávfutó ginszenggyökeret. Késlelteti a fáradtságérzetet, sőt az endorfin, a „boldogsághormon” termelését is fokozza. Mielőtt azonban nekiesnénk a fogyasztásának, nem árt egy-két szabályt megismerni.

Érdemes egy hónapos ginszengkúrát kezdenünk, ha szükséges, de egy-egy kúra után tartsunk egy hónapos szünetet. A leghelyesebb, ha szakember tanácsát kérjük, ugyanis az adagolás beállítása egyénenként változó lehet. A ginszeng számos kiszerelésben kapható már nálunk is, de vásárláskor mindig olvassuk el a tájékoztatót, kaphatók ugyanis olyan készítmények, amelyek nem, vagy csak alig tartalmaznak valamit a gyökér hatóanyagaiból. A tárgyalt gyógynövényekre is igaz, de a ginszengnél fokozottan érvényes, hogy bármilyen koffeintartalmú élelmiszerrel való együttes fogyasztása csökkentheti hatását, illetve mellékhatásokat idézhet elő.

Ha a stressz bármilyen tünetét észrevesszük magunkon, próbáljuk ki ezeket a növényeket, azonban mindig gondoljuk végig, mi az, amin változtatni tudunk az életünkben, tehát a felületi kezelésen túl próbáljuk kideríteni az okokat. Hiába ülünk bele egy gyógynövényekkel teli kádba, ha közben képtelenek vagyunk lazítani. Tanuljunk meg pihenni, megpihenni!

A stressz csak bizonyos idő elteltével vált ki fizikai tüneteket, ez az idő pedig egyénre szabott, mindannyiunknak eltérőek a stressztűrő adottságai. Azonban nem feltétlenül jó, ha későn jelez a szervezet, hiszen a baj így sokáig észrevétlen marad. Persze sok múlik azon is, hogy ki mennyire ismeri önmagát, teste-lelke jelzéseit. Apróbb jelekből következtethetünk arra, itt az ideje egy kis „rendrakásnak”.


2006. 09. 06. (Aktualizálva - 2013. 06. 11.)
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés