2019. Augusztus 25. vasárnap

Péniszrákot is okozhat a HPV

HPV, péniszrák, méhnyakrák
1 . oldal
A szexuális úton terjedő, méhnyakrákot okozó humán papillómavírus (HPV) a felelős a hímvessző daganatos megbetegedéseinek feléért is – jelentették be spanyol kutatók.

Kutatási eredményük egyúttal arra utal, hogy a vírus okozta méhnyakrák megelőzésére kifejlesztett HPV-vakcinák a péniszrák kialakulása elleni küzdelem hatékony eszközeivé is válhatnak – mondták a barcelonai Katalán Onkológiai Intézet orvosai.

HPV, péniszrák

A péniszrák előfordulása jóval ritkább, mint a méhnyakráké: a felnőtt férfiak körében Európában és Észak-Amerikában nem éri el az egy százalékot. Ugyanakkor Afrika vagy Ázsia egyes térségeiben akár 10 százalékra is felugrik az esetek száma.

Silvia de Sanjos és kollégái a klinikai tanulmányokban az 1998 és 2008 között közölt péniszrákos esetek vizsgálata alapján jöttek rá, hogy a megbetegedések 46,9 százalékát a HPV okozta. Kiderült, hogy szinte az összes ilyen vírusos daganat hátterében a HPV 16-os, illetve 18-as típusa állt. Ez a két típus a méhnyakrák leggyakoribb kiváltója, s ellenük két vakcina is hatékonynak bizonyult.

Az egyik készítmény gyártója tavaly novemberben jelentette be, hogy teszteredményei szerint a vakcinájuk a férfiakra leselkedő HPV ellen is hatékony.


Forrás: MTI
2009. 08. 25.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés