2024. Március 29. péntek
A pénisz hosszantartó, fájdalmas erekciójával járó betegsége, az ún. priapizmus kezelésére és a súlyos szövődmények megelőzésére ad reményt egy új terápiás megoldás.

A priapizmus szövődménye a pénisz fibrózisa: a beteg péniszén hegszövetek halmozódnak, és az állapot később teljes impotenciához vezethet. „A priapizmus már önmagában is elég nagy problémát jelent egy férfinak, de tudni azt, hogy a betegség végül fibrózishoz vezet, már olyan mértékű terhet jelent, amit kevesen tudnak elviselni” – írta Dr. Gerald Weissmann, az új kezelésről szóló eredményeket elsőként közlő FASEB (Federation of American Societies for Experimental Biology) folyóirat főszerkesztője.

priapizmus, fibrózis

Amerikai és kínai kutatók két állatkísérletben modellezték a priapizmust annak megállapítására, hogy milyen szerepet játszik az adenozin megemelkedett szintje a pénisz fibrózis kialakulásában. A kutatók az adenozint lebontó adenozin deaminázt adagoltak egereknek (melyek egy része deamináz-hiányos volt, másik része sarlósejtes vérszegénységben szenvedett), azt remélve, hogy az adenozin-szintjük csökkenni fog.

Nyolc hét elteltével a kutatók megállapították, hogy mindkét csoportnál csökkent az egerek péniszében mérhető adenozin mennyisége, és ahogy remélték, ezzel sikerült megelőzni illetve javítani a fibrózist.

A kutatók úgy nyilatkoztak, munkájuk eredményeként bizonyítást nyert, hogy a megnövekedett adenozinátvitel valóban hozzájárul a priapizmustól a péniszfibrózisig terjedő kórtörténet kialakulásához. A kutatócsoport szerint eredményeik lehetővé teszik olyan terápiás megoldások kidolgozását, amellyel a priapizmusnak ezt a veszélyes szövődményét meg lehet előzni.


Forrás: Medipress
2009. 10. 30.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés