2024. Március 29. péntek
A demens betegek egy része továbbra is képes olvasni, írni vagy éppen zongorázni attól függően, hogy agyának melyik része szenvedett károsodást. A korai fázisban a betegek általában folytatni tudják a korábban szívesen végzett tevékenységeiket. Gondoljuk át annak a veszélyeit, hogy mi történik, ha túl hamar átveszünk különböző feladatokat a korai fázisban lévő szeretteinktől. Például ha elmossa az edényeket, fogadjuk el, hogy azok tisztasága talán nem üti meg a mi mércénket. Az a fontos ugyanis, hogy a beteg hasznosnak érezze magát.

Egyéb tippek:

• Bátorítsuk a beteget.

• Készítsünk emlékeztetőket.

• Úgy helyezzük el a szükséges tárgyakat, hogy a beteg könnyen megtalálja őket. Ha kikészítjük a krumplit és a hámozót, lehetséges, hogy használni fogja ezeket.

• Ha javaslunk valamit, rövid mondatokat használjunk.

• Ne foglalkozzunk az idővel, ha elhatározzuk, hogy elszakadunk a napi rutintól és együtt csinálunk valami élvezetest.

Demencia dominó

Vonjunk be másokat!

Fontoljuk meg, hogy esetleg másokat is meghívjunk (akár fizetett munkaerőt, családtagokat, önkénteseket). Együtt sétálhatunk, kártyázhatunk stb. Ha mi vagyunk az egyedüli gondozója a betegnek, nem biztos, hogy könnyű másokban megbíznunk, de a betegnek jót tehet egy kis változatosság. Ha minden időnket az ellátásával töltjük, nem valószínű, hogy kimerülten, stresszesen is minőségi időt tudunk együtt tölteni vele.

Néhány ötlet arra vonatkozóan, hogy milyen tevékenységek közül választhatunk:

• Kézimunka: Ez egészen egyszerű kézimunka is lehet, pl. készíthetünk papírkollázst magazinokból kivágott képekből vagy köthetünk, horgolhatunk. Ha valakinek van rutinja a kötésben, akár négyszögeket is készíthet takaróhoz.

• Rejtvények: Ha a beteg szívesen fejt keresztrejtvényt, adhatunk neki rejtvénykönyvet.

• Közös elfoglaltság: Lehet, hogy a beteg szívesen kártyázik, társasjátékozik, kertészkedik, főz vagy süt velünk.

• Ház körüli teendők: A férfiak és nők egyaránt szívesen segítenek az edények mosogatásában, törölgetésében, a terítésben vagy az ágyazásban. Az eredmény talán nem lesz tökéletes, de a beteg érezheti, hogy tett valami hasznosat. Elsőre talán furcsának tűnő tevékenységeket is szívesen végezhet, pl. rendezgetheti a fiókokat vagy a szerszámosládát.

• Zene: Egyéb képességeik jelentős romlása mellett sokan továbbra is szívesen énekelnek, táncolnak vagy hallgatnak zenét. Készítsünk gyűjteményt a beteg kedvenc dalaiból, vagy kérjünk meg valakit, hogy segítsen ebben.

• TV, rádió: Sokan szeretnek tévézni, rádiót hallgatni. Előfordulhat azonban, hogy hogy egy idő után a demens betegek nem tudnak különbséget tenni a képernyőn látottak és a valóság között. A rengeteg zaj szintén összezavarhatja őket. Nézzük a beteggel együtt tévét, és olyan programokat válasszunk, amelyek nem bonyolult cselekményeket és több szálon futó történeteket közvetítenek, hanem humort. Vannak olyan betegek, akiknek segít a koncentrációban, ha fülhallgatóval nézik a televíziót.

• Közösségi programok: Ha a beteg valamilyen közösségbe szokott járni, pl. istentiszteletre, kávézóba, klubba, fontos, hogy ezt ne hagyja abba. Segíthet, ha valamelyik családtag vagy a gondviselő tájékoztatja a többi résztvevőt, és arra kéri, hogy bátorítsák a beteget, és amennyire lehet, csökkentsék a zavarát.

Egyes demens betegek kifejezetten élvezik a szociális helyzeteket, ami meglepő lehet a hozzájuk közelállók számára. Mások viszont megrémülnek attól, hogy el kell hagyniuk a biztonságot jelentő otthonukat. Ha a beteg vonakodónak tűnik, ne adjuk fel egyből az első nemleges válasznál. Soha ne kényszerítsük azonban olyasmire, amit egyértelműen nem élvez.

Segítség az interneten: felejtek.hu

Sokat segíthet az Alzheimer-kórra és más, demenciát okozó betegségekre specializálódott www.felejtek.hu azoknak, akik érintett családtagjukat gondozzák. Nemcsak ezekről a betegségekről tudhatnak meg minden fontosat, hanem számos hasznos ápolási tanácsot gyűjtöttek össze a betegek hozzátartozói számára is. Ötleteket kaphatnak napi gondozás során felmerülő problémákhoz, például ahhoz, hogyan javítható a memória, milyen játékokkal, gyakorlatokkal lehet a lehető legtovább karbantartani. Nagyon fontos az is, hogy a felejtek.hu portálon keresztül sorstársakkal is megoszthatja a tapasztalatait és szakemberektől is kérhet segítséget, nemcsak orvosi, hanem szükség esetén jogi, esetleg társadalombiztosítási ügyekben is.

 


2021. 01. 28.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés