2019. Július 22. hétfő
Egy nemrég végzett ausztrál kutatás szerint az akupunktúrás kezelések során nem stimulálják, hanem valójában elpusztítják az idegeket. Mindez semmit sem von le az akupunktúra érdemeiből, csupán felfedi annak eddig ismeretlen hatásmechanizmusát.

A Curtin Technológiai Egyetem kutatója, Morry Silberstein elektromos áramköröket használt az idegrendszer modellezésére. „Az emberek régóta hisznek benne, hogy a bőr tűkkel való szurkálása stimulálja az idegeket, valójában azonban szétválasztja és elpusztítja őket – nyilatkozta Dr. Silberstein. – Ez tehát olyan, mintha szétroncsolnánk és elzsibbasztanánk az idegeket, hogy a fájdalomérzet elmúljon.”

akupunktúra, idegek

„Az akupunktúrás pontok alacsonyabb elektromos ellenállással rendelkeznek, mint a bőr többi része, ennek oka pedig az, hogy ezek a pontok azok, ahol az idegek szétszakadnak, vagy már pusztulásnak indultak” – tette hozzá a kutató,aki a következő évben állatkísérletek során szeretnék bizonyítani feltevéseiket.

Dr. Silberstein szerint az akupunktúra jobb megértésével a módszert a nyugati orvostudományban is hatékonyabban lehetne alkalmazni. „Tudományos háttér híján eddig csak nagyon kevés helyen alkalmazták az akupunktúrát a hagyományos orvoslásban. A módszer segíthet az olyan problémák kezelésében, mint a különböző alvászavarok és a magas vérnyomás” – nyilatkozta a szakember.

„Az akupunktúrás tűk bőrbe szúrása szétszakítja az ún. C rostos idegek elágazási pontjait. Ezek az idegek továbbítják az érzékelési információkat a Merkel-sejtek segítségével. Tudományos értelemben ez a magyarázata az akupunktúra fájdalomcsillapító hatásának.”


Forrás: Medipress
2009. 10. 07.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés