2024. Március 28. csütörtök
Trombózis megelőzésére egyre többször alkalmazzák a kumarin származékok helyett az új típusú véralvadásgátlókat (NOAC), hiszen használatuk lényegesen kevesebb laboratóriumi követést igényel, szemben a régebbi készítményekkel. A számos pozitívum mellett, néhány hátránnyal is számolni kellett korábban, pl. nem lehetett hatástalanítani őket, vagyis nem létezett antidótumuk. Viszont nemrégiben ez pozitív fordulatot vett, így dr. Szélessy Zsuzsanna, a Trombózisközpont hematológus főorvosa szerint használatuk még biztonságosabbá vált.

Röviden a NOAC készítményekről

4-5 éve a véralvadásgátlók közt hazánkban is megjelentek az ún. új típusú véralvadásgátlók (NOAC), melyek közül több fajta is a piacra került. Közös bennük, hogy a véralvadást segítő faktorok egyikét gátolják, nem pedig egyszerre több alvadási faktor aktivitását, mint a kumarinok. Van olyan, ami direkt a II alvadási faktort (trombint) és van, amelyik a fontos X alvadási faktor aktivitását gátolja (szintén direkt módon), így a véralvadást nagy mértékben képesek lassítani. A NOAC szerek számos pozitív tulajdonsággal rendelkeznek, alkalmazásuk nem csak biztonságos, de szedésük során nincs szükség rendszeres INR ellenőrzésre, nem kell tartani a gyógyszer-és az ételkölcsönhatásoktól (vagyis nem kell figyelni az ételek K-vitamin tartalmára), ráadásul kevesebb mellékhatással kell számolni és a vérzéses szövődmények előfordulása is kevesebb. (Persze a vese és májfunkciós vizsgálatokat itt is el kell végezni minimum fél évente.)

Miért agresszívek az idős emberek?>>>

 Sokáig nem volt olyan ellenszerük, mely felfüggesztené a hatásukat

A véralvadásgátlók használata során rizikót jelentenek a súlyos sérülések, balesetek, váratlan műtétek, ugyanis ha valaki antikoagulánst szed, akkor azonnal fel kell függeszteni a hatásukat, hogy a sérülés/műtét közben ne legyen túl nagy mennyiségű a vérvesztés. Erre a célra fejlesztették ki a szakemberek az ún. antidótumokat, melyek lényegében az adott készítmény ellenszerei, mivel inaktiválják a szer molekuláit. Az új típusú véralvadásgátlók, esetén, (amelyek X- faktoron hatnak) ez az antidótum sokáig váratott magára, ám nemrégiben végre megjelent az ellenszer, így még biztonságosabbá vált a használatuk. Természetesen eddig is voltak olyan készítmények, melyek bár nem hatástalanítják a véralvadásgátló molekuláit, viszont ellensúlyozzák azok hatását, így a véralvadást biztonságossá tették- mondja dr. Szélessy Zsuzsanna, a Trombózisközpont hematológus főorvosa.

Mire jó a művészetterápia? >>>

Milyen esetekben érdemes áttérni a NOAC készítményekre?

• nehezen, vagy nem beállítható INR • allergia a kumarin származékokra • kumarin mellékhatások jelentkezése (pl. hajhullás,) • bizonyos betegségek miatt a kumarin nem adható • vérzéses szövődmények előfordulása • az életvitel nem teszi lehetővé a rendszeres labor (INR) kontrollt • kumarint nem kaphat, de nem szeretne injekciót használni


Forrás: Trombózisközpont www.tromboziskozpont.hu
2017. 11. 08.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés