2024. Október 04. péntek
A rendszeresen túlórázó embereknél jelentősen megemelkedik a szívbetegségek kialakulásának kockázata, derült ki egy 11 éven át zajló brit vizsgálatból.

A 7100 brit munkavállalót nyomonkövető felmérés során időközönként mérték a résztvevők vérnyomását, koleszterinszintjét, információkat gyűjtöttek életmódjukról. Az eredmények szerint a legalább napi 11 órát dolgozók körében kétharmadával, 67 százalékkal volt magasabb a szívbetegségek, például a szívroham kockázata, mint a szokásos nyolc órás munkát végzőknél.

túlóra

Az Annals of Internal Medicine című szakfolyóiratban közzétett tanulmányban felfedett kapcsolat nem ok-okozati, hátterében olyan tényezők is lehetnek, mint az egészségtelen étkezési szokások, a mozgáshiány és a depresszió.

Mint Mika Kivimaki kutatásvezető, a University College London munkatársa kiemelte, a túlórázás szívkockázatot emelő hatása szembeszökő, és szerinte kutatásuk ébresztő lehet a magukat túlhajtó emberek számára.

Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint a kardiovaszkuláris betegségek – például a szívroham, a szélütés – évente világszerte 17,1 millió emberéletet követelnek.


Forrás: MTI
2011. 04. 05.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés