2024. Március 28. csütörtök
A tüdőrák kimutatására alkalmas CT-vizsgálattal járó sugárterhelés nem veszélytelen. Kutatók szerint az daganat alacsony dózisú CT-szűrése megmentheti a betegség legmagasabb kockázatának kitett embereket, ugyanakkor a szűrővizsgálattal járó kockázat mások esetében nem ilyen egyértelmű.

„Tudunk a kockázatokról, de nehéz felmérni és felbecsülni – ismerte el a kutatás vezetője, Dr. Peter Bach, a New York-i Memorial Sloan-Kettering Rákkutató Központ munkatársa. – Az biztos, hogy szűréskor kimutathatók olyan daganatok, amelyek másképp nem jelennének meg, és ez túlkezeléshez vezet. A CT sok olyan dolgot is talál, ami nem daganat. Minden ötödik emberben mutatnak ki olyat, ami valamilyen utánkövetést tesz szükségessé.”

tüdőrák, ct

A CT-vizsgálattal járó sugárzás kockázatával is számolni kell. Egy kutatás szerint a szűrővizsgálat 1000 páciensből körülbelül három halálozást előz meg, míg 2500 páciensből egyben alakulhat ki daganat a CT-vizsgálat következtében. A megfelelő populációban azonban elméletileg több ezer halálozást előzhet meg évente. Ebbe a populációba a legerősebb dohányosok tartoznak, azok, akik legalább 30 csomagévig dohányoznak. Ez azt jelenti, hogy legalább egy doboz cigarettát szívtak 30 évig, vagy két dobozt 15 évig.

Bach szerint az ilyen páciensek esetében az orvosoknak javasolniuk kell a szűrővizsgálatot, és meg kell beszélniük velük a kockázatokat és előnyöket. A kutató azonban azt is hangsúlyozta, hogy a dohányzásról való leszokás előnyét semmi sem helyettesítheti.

A Journal of the American Medical Association legfrissebb számában megjelent kutatásban 21 olyan vizsgálatot elemeztek, amelyek az alacsony dózisú CT-vizsgálat előnyeit és kockázatait vizsgálták a tüdőrák szűrésében. A New England Journal of Medicine tavaly júniusi számában közzétett egyik nagyszabású kutatás azt mutatta, hogy a szűrővizsgálat 20 százalékkal csökkenti a tüdőrák okozta halálozást. A többi, szűkebb körű kutatás azonban nem mutatott ki előnyöket a CT-vizsgálattal kapcsolatban. Az elemzésből az derült ki, hogy a páciensek közül összesen 20 százalék esetében vált szükségessé valamilyen utánkövetés a szűrővizsgálatot követően, de csak 1 százalékban alakult ki tüdőrák.

Az Amerikai Tüdő Társaság hasonló tanulmánya azt mutatta, hogy az erős dohányosok szűrése 20 százalékkal csökkenti a tüdőrák okozta halálozást, és 10 százalékkal a bármilyen eredetű halálozást. A szakértők azonban hangsúlyozzák, hogy a CT-vizsgálatokat specializált kórházakban kell végezni, ahol rendelkezésre állnak a szükséges eszközök és szakértelem.


Forrás: Medipress
2012. 05. 24.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés