2024. Április 20. szombat
Spanyol orvosok az anyaméhben operálták meg egy Alaitz nevű gyermek tüdejét, akinek egy veleszületett rendellenesség miatt elzáródtak a főhörgői.

A magzat hörgőatréziában szenvedett, amelynek következtében a légcsövet a tüdővel összekötő hörgők nem csatlakoztak megfelelően a központi légutakhoz. A barcelonai orvosok endoszkópos műtétet végeztek a magzat száján keresztül még 2010-ben, amelynek során a jobb főhörgőt összekapcsolták a központi légutakkal.

„Ez a világon az első eset, hogy ilyen műtétet sikerrel végzett valaki – nyilatkozta Eduard Gratacos, a Barcelona Klinika szülészeti osztályának vezetője. – Rendkívüli óvatossággal kellett eljárnunk, hiszen a szív közelében, papírvékonyságú szövetekkel kellett dolgoznunk. A műtét nélkül azonban a gyermek biztosan nem élhetett volna.”

11 héttel a műtét után a kis Alaitz – ami örömöt jelent baszk nyelven – két és fél kilogrammal jött a világra. A gyermek most 16 hónapos és édesanyja elmondása szerint a legjobb egészségnek örvend.

A hörgőatrézia viszonylag ritka megbetegedés, minden tízezredik magzatot érinti csak, de a halálozási arány 90 százalékos. „Az ultrahangvizsgálatnak köszönhetően viszonylag korán felismertük a problémát. Ha nem műtjük meg, mostanra már biztos halott lenne – magyarázta Julio Moreno, a Joan de Deu Kórház újszülött-gyógyász orvosa. – Az operáció mindössze 30 percet vett igénybe, mert rendkívül gyorsan kellett dolgoznunk. A 26 hetes magzat akkor még alig nyomott 800 grammot.”

13 nappal Alaitz születése után az orvosok eltávolították a csecsemő két tüdőlebenyét, amelyek a hörgők elfajulása miatt sérültek. Az orvosok szerint a tüdőlebenyek eltávolítása nem befolyásolja majd a kislány életminőségét.


Forrás: Medipress
2012. 03. 23.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés