2024. Március 28. csütörtök
Milyen esetekben alakulhat ki torokfájás? -  Forduljunk időben orvoshoz!
A torokfájásra a legtöbb ember a nagyon gyakori megfázás kapcsán, annak tüneteként gondol, és nem tulajdonít neki különösebb jelentőséget. Ebből adódóan sokan nem is fordulnak vele orvoshoz, valamilyen házi gyógymódhoz folyamodnak, vagy arra számítanak, hogy a probléma magától meg fog szűnni. Semmiképp sem szabad azonban félvállról venni a torokfájást, torokban jelentkező gombócérzést, mivel a tünetek hátterében akár súlyos betegség is állhat, ezért ha a panaszok néhány nap elteltével nem múlnak el, illetve ha időről időre visszatérnek, mielőbb érdemes fül-orr-gégészeti szakrendelést felkeresni.

Milyen esetekben alakulhat ki torokfájás?

A tünetek mögött valóban gyakran valamilyen kórokozó okozta megfázásos megbetegedés áll, melynek során begyulladhat a mandula, a garat vagy a gége is. Felső légúti fertőzésnél a nyirokcsomók megnagyobbodása, duzzanata is előfordul, ami ugyancsak kiválthatja a torok fájdalmát.

Gége

Azoknál a foglalkozásoknál, amelyeknél kiemelt szerepe van a beszédnek, hangképzésnek (pl. tanárok, énekesek, előadók), a hangszalagok fokozott igénybevételnek lehetne kitéve, náluk nem ritka a hangszalagok gyulladása és az ebből adódó torokfájdalom.

A pajzsmirigyet érintő egyes betegségek járhatnak a pajzsmirigy megnagyobbodásával, ami a torok területéhez való közelsége miatt szintén okozhat fájdalmat.

Az allergiás reakciók is kapcsolatba hozhatók a torokproblémákkal, mivel ezek egyike lehet a gégevizenyő, ami a garat és gége megduzzadásával jár. Az allergiás reakciók, azok intenzitása meglehetősen széles skálán mozoghatnak, ezért az enyhe panaszokon túl akár még fulladás is előfordulhat.

Viszonylag ritka, de nem példa nélküli, amikor a gerinc nyaki részén alakul ki sérv, és a porckorong kiboltosulása okoz neurológiai, ezen keresztül torokfájást előidéző tüneteket.

Sajnos a daganatos megbetegedés lehetőségét sem lehet kizárni, különösen, ha a torokfájás egy ideje már nem akar elmúlni. A dohányzók és a túlzott mértékben alkoholt fogyasztók magas aránya miatt egyébként is jelentős azok száma hazánkban, akiknél nagyobb eséllyel alakulhat ki torok környéki rákos elváltozás.

A torokfájás mögött azonban nem mindig a torokban vagy annak környékén lévő szervek megbetegedése húzódik meg.

Az egyik leggyakoribb példa erre a refluxbetegség, mivel a lakosság közel 10%-a szenved benne. Ennél a kórképnél a nyelőcső alsó záróizma nem működik megfelelően, emiatt a savas gyomortartalom visszakerül a nyelőcsőbe. A savas hatás már önmagában kellemetlen, kaparó érzéssel jár, azonban ha nem kezeljük a betegséget, a fellépő gyulladás fájdalommal is járhat. A nyelőcső más megbetegedései is vezethetnek torokfájáshoz.

Szívinfarktusnál is jelentkezhet torokfájdalom, ami a szív környékén, mellkasnál fellépő szorító, égő fájdalom torok irányába való kisugárzásaként is előfordul.

Ha a szervi okok nem jöhetnek szóba, akkor az sem kizárt, hogy valamilyen lelki, pszichés oka van a torokfájásnak. Sokan ismerhetik azt az érzést, amikor valamilyen stressz hatására gombócot érzünk a torkunkban, olyan, mintha a torkunkban dobogna a szívünk. Fontos, hogy mindig figyeljük meg azokat az élethelyzeteket, amikor hasonló érzést élünk át, mivel így könnyebben diagnosztizálható, ha valamilyen fóbiáról vagy pánikbetegségről van szó. Tipikusan ilyen lehet a bezártságérzés vagy például vizsgák előtti napok, órák izgalma, míg mások a nagy tömegben érzik kellemetlenül magukat, és pánikreakciók alakulhatnak ki.

Forduljunk időben orvoshoz!

Ha néhány nap elteltével nem múlik el a fájdalom, vagy visszatérő problémáról van szó, akkor ne halogassuk a fül-orr-gégészeti szakrendelés felkeresését, hogy mielőbb kiderüljön a pontos diagnózis, ami alapján a megfelelő kezelést el lehet kezdeni.

Sokat tudunk segíteni a kezelőorvosnak, ha feljegyezzük, hogy a panaszok pontosan mikor, milyen formában jelentek meg, megfigyeltünk-e esetleg valami olyan tényezőt, ami a fájdalmat provokálja. Tipikusan ilyen lehet például valamilyen étel fogyasztása vagy valamilyen gyógyszer használata. Vannak-e egyéb tünetek, amik kísérik a torokfájást. Ne felejtsük el megemlíteni korábbi betegségeinket, műtéteinket, különösen, ha azok a torok tájékát érintették. Bizonyos esetekben az is hasznos információ lehet, ha korábban volt már a családban hasonló panaszokkal küzdő személy.

Az anamnézis felvételét a fizikális vizsgálat, amit további vizsgálatok egészíthetnek ki, ilyen lehet például a nyaki ultrahang, CT-vizsgálat, refluxgyanú esetén pedig a gyomortükrözés.

Szerencsére az esetek többségében a szervi okok kezelésére valamilyen egyszerű, gyógyszeres terápia végleges megoldást tud nyújtani. Ha például baktérium okozta torokgyulladásról van szó, akkor antibiotikumos kezelés, ha pedig refluxról, akkor valamilyen savcsökkentő alkalmazása lehet a megoldás.

Ha nem találtak szervi okot a diagnózis felállítása során, akkor klinikai szakpszichológus felkeresése lehet indokolt, aki a lelki tényezők feltárásában és kezelésében tud segíteni.


2021. 08. 10.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés