2024. Március 29. péntek
Ismeretlen csomó -  Műtét után torna
Mindennapi életünk és munkánk egyik alapfeltétele, hogy kezünket megfelelően tudjuk használni. Tapasztalatból mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy a kéz munka közben, de attól függetlenül is folyamatosan tájékoztatja a központi idegrendszert a megmunkált vagy vizsgált anyagok felületéről és egyéb tulajdonságairól.

Kezünk használhatóságának jelenlegi mértéke párhuzamosan alakult ki az idegrendszer fejlődésével, ugyanakkor a kéznek mint finom műszernek a változása visszahatott a központi idegrendszer formálódására is. Kéz nélkül lényegesen korlátozottabbak lennének értesüléseink a bennünket körülvevő világról. Vagyis a kéz a külvilág és a központi idegrendszer között az egyik legjelentősebb közvetítő közeg, legfontosabb érzőízületeink egyike.

ínzsugor Dupuytren contractura

Másik fontos funkciója a munkafolyamatok végrehajtása. Kezünkön kívül valójában nincs is más lényeges munkavégrehajtó szervünk, és ha végigtekintünk városi környezetünkön, elmondhatjuk, hogy minden, amit látunk, az emberi kéz munkájának eredménye. Ez változtatta meg körülöttünk a világot, ez varázsolt lakott településeket a mocsarak, tavak és sivatagok helyére.

Ismeretlen csomó

Mint minden testrészünket, kezünket is érheti sérülés vagy betegség. Egyik ismeretlen okú elváltozása az ínzsugor (Dupuytren contractura). Ilyenkor csomó keletkezik a kéz bármely részén a tenyéroldalon, ám hogy ezt mi okozza, nem tudjuk. Nem foglalkozási ártalom, nem öröklött betegség; kortól, nemtől függetlenül alakul ki. A későbbiek folyamán ez a csomó növekszik, ami az ujjak behúzódását okozza, s így a kéz egyre használhatatlanabbá válik.

Érdemes figyelni a kezünket, s ha akármilyen kis csomót észlelünk rajta, orvoshoz kell fordulnunk, aki gyógytornászhoz küldi a beteget. Ezen az elváltozáson a kezdeti szakaszban ultrahanggal még lehet segíteni. Elmúlni ugyan nem fog, de nem terjed és nem is nő. Minden évben tíz ultrahangkezelés szükséges, ennek kúraszerű alkalmazásával megakadályozható a betegség terjedése.

Műtét után torna

Csakis műtéttel lehet segíteni a zsugoron, ha nem törődtünk vele, s megkezdődött az ujj behúzódása. Elhanyagolt, teljesen behajlított ujj esetén nagyon sok esetben a műtét az ujj elvesztésével jár. Ezért igen fontos odafigyelni kezünk épségére!

Műtét után a mozgások eredetiségét gyógytornával állítjuk vissza. Az emberi kéz igen sok képletet tartalmaz: összesen kb. 42-43 izom mozgatja. A hajlítóín helyenként szoros ínhüvelyben fut, és igen nagy amplitúdójú mozgásokat végez. Ezeket az inakat kell megszabadítani a zsugorodásos betegségtől. Gyógyulásuk hosszú, legalább féléves folyamat, addigra lazul fel a tenyér, lesz használható a kéz.

A torna szerepe, hogy ezt a folyamatot elősegítse, a kéz állapotától függően történhet gépi kezeléssel, illetve gyógytornával. A kezelés lényege: segített aktív nyújtás; aktív nyújtás, hajlítás; erősítés; ellenállásos gyakorlatok. Ezek mellett a gyógytornász különböző segédeszközöket használ (golyó, labda, fásli). Az elhanyagolt vagy szakszerűtlen kezelés minden eredményt megsemmisít. Jó műtét, megfelelő utókezelés után a kéz eredeti funkciója visszaáll, teljes értékű lesz.

Nem szabad megfeledkezni a betegség egyik jellemzőjéről, hogy e csomók recidiválhatnak (kiújulhatnak), illetve az addig ép ujjakon, sőt a másik kézen is előfordulhatnak, sajnos a folyamat ilyenkor elölről kezdődik. Ezért is kell nagyon figyelni kezünk minden szokatlan változására!


Szerző: Felkai Andorné
gyógytornász

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés