2024. Március 28. csütörtök
Az apasági vizsgálat terhesség alatti elvégzésére jelenleg rendelkezésre álló módszerek a vetélés kockázatával fenyegetnek, és csak a terhesség későbbi szakaszában lehet őket elvégezni. Egy amerikai biotechnikai cég olyan új eljárást fejlesztett, amely az anya véréből teszi lehetővé az apa kilétének igazolását.

Amint az a New England Journal of Medicine című lapban megjelent tanulmányból kiderül, az Egyesült Államokban a megerőszakolt nők öt százaléka esik teherbe, ami évente 32 000 nem kívánt terhességet eredményez. A jelenleg elérhető apasági tesztek során amniocentézist vagy chorionbiopsziát alkalmaznak az orvosok, melyek során a magzatvízből, illetve a méhlepényből vesznek mintát, ám mindkét eljárás a vetélés kockázatával járhat.

terhesség, apasági vizsgálat

Dr. Ravinder Dhallan, a Ravgen Rt. alapítója és ügyvezetője szerint az apa kilétének ismerete csökkenti az anyag terhesség alatti stressz-szintjét, továbbá ha az anya biztos abban, hogy kinek a gyermekét hordja szíve alatt, felelősebb döntést tud hozni terhességével kapcsolatban.

Az új módszerrel egyrészt lehetővé válik az anya véréből megállapítani az apa személyét, másrészt míg a hagyományos teszteket általában a terhesség 10-15. hete között végzik el, erre már jóval korábban sor kerülhet, ami azért fontos, mert az abortuszok többségére már a tizedik hét előtt sor kerül.

A teszt kipróbálása során harminc anyától vettek vért terhességük tizedik hetében, és az abban található magzati DNS alapján leszűrt eredményeket összevetették a születés után végzett DNS-tesztekkel. Az eredmények minden esetben egyezést mutattak, ami megerősítette az eljárás megbízhatóságát. Amint arról Dhallan beszámolt, a hozzá forduló nők negyede teljes mértékben az apasági teszt eredményétől teszi függővé, megtartja-e a gyermekét. Eddig már több mint kétszáz nőn végezte el az új eljárást, és ennek köszönhetően már sikerült egy magzati életet megmenteni.


Forrás: Medipress
2012. 05. 09.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés