2024. Október 03. csütörtök
Lebukott egy vesék illegális kioperálására és szervátültetésre szakosodott bűnbanda a közép-kínai Hupej tartomány székhelyén, Vuhan városban - jelentette helyi források alapján a South China Morning Post című hongkongi lap kedden.

A hatóságok több mint tíz embert vettek őrizetbe, akik között volt egy hivatásos sebész, két asszisztens és egy altatóorvos is. Az orvosi team annyiban volt "különlegesebb" a hasonló esetekben lebukottaknál, hogy a szerv kivétele mellett a nagyobb gyakorlatot igénylő transzplantációt is elvégezte. A zöldövezeti villában zajló rejtélyes műtétekre - amelyről hosszú vágással az oldalukon jöttek ki az emberek - egy olyan beszámoló hívta fel az újságírók figyelmét, amely a világhálón jelent meg. A Li Vej néven posztoló fiatalember saját elmondása szerint pénzzavarba került, s miután megoldást keresett, az interneten találtak rá a vesekerekedők. Kiderült, a szükséges előzetes laborvizsgálatokat egy kórházban végeztették el vele, majd szemét bekötve szállították ismeretlen helyre. A mobiltelefonját elvették. A műtét és az azt követő felépülés öt napot vett igénybe, akkor kapta meg a kialkudott 30 ezer jüanját (1,1 millió forint). A nővérektől azonban időközben megtudta, hogy a vesékre várók 400 ezret (14,6 millió forint) fizetnek darabonként. A helyi lap riporterei nyomozni kezdtek az ügyben, majd sikerült a villát is beazonosítaniuk, mire a rendőrség is akcióba lépett.

Kínában időről időre jelennek meg híradások arról, hogy illegális és szervezett módon fosztanak meg - főleg  fiatalokat, vándormunkásokat - többnyire az egyik veséjüktől. 2011-ben nagy nyilvánosságot kapott az az eset, amikor egy fiatalembert az interneten győztek meg arról, hogy adja el egyik veséjét, s az érte kapott pénzből egy iPad-et vásárolt. Tavaly tavasszal egy tizenhat tagú banda bukott le, akik több mint ötven fiatalt vettek rá veséjük eladására. A bűnszervezetben orvosok és kereskedők is helyet kaptak. A műtétekhez titkos klinikát tartottak fenn a fővárosban, komoly műszerezettséggel.  Kínában a napokban jelent meg hír arról, hogy novembertől elsősorban önkéntesektől származó szervek átültetésére állnak át Kínában az e tevékenységre hitelesített kórházak első csoportjában. Ez egyben azt is jelenti, hogy előbb-utóbb megszűnik a halálra ítélt rabok szerveinek transzplantációs felhasználása. A kínai törvények szerint emberöléssel vádolhatók azok, akik erőszakkal távolítanak el szerveket, vagy fiatalkorúakat kényszerítenek bármely szervükről történő lemondásra. Öt évig terjedő börtönre ítélhetők azok, akiket tiltott szervkereskedelemben találnak bűnösnek, de súlyos esetben a büntetési tétel növelhető.


Forrás: MTI
2013. 08. 21.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés