2024. Október 07. hétfő
A szerelem tényleg vak lehet, legalábbis ami a külsőt illeti. Egy kutatás szerint a férjek és feleségek sokkal vonzóbbnak látják életük párját, mint amilyenek azok valójában, és tudomást sem vesznek egymás olyan hátrányos vonásairól, mint például a horgas orr vagy a kidülledő pocak, mely másokat esetleg elriaszt.

A kutatók által „pozitív illúzió” néven említett jelenség magyarázatot adhat például arra, hogy mit keres Jay-Z a csodaszép Beyoncé oldalán, Lara Stone mit lát David Walliamsben, vagy hogy kerülhetett össze a sudár Sophie Dahl a kertitörpe Jamie Cullummel.

szerelem

A Groningeni Egyetem kutatói 70 pár tagjait kérték meg, hogy osztályozzák partnerük külsejét. Olyan kérdésekre kellett válaszolniuk, hogy mennyire találják vonzónak párjukat az ellenkező nem tagjai, illetve hogy néznek ki kortársaikhoz képest. A válaszokat bizalmasan kezelték, nehogy a másik fél megsértődjön. Az utca embere is elbírálta mind a 140 résztvevő külsejét.

Az eredmények szerint a párok tagjai egymást szebbnek látták, mint amilyenek a többiek szerint voltak, és még a partner fényképének megtekintése sem adott jobb valóságalapot. Korábbi tanulmányok már felfedték, hogy a szerelmesek egymást kedvesebbnek és okosabbnak látják a valóságosnál, de ezek szerint a szerelem minden téren teljesen vak.

„Egy szerelmi kapcsolatban a felek gyakran konfliktusba kerülnek, ami félelemmel töltheti el a partnert, hogy nem megfelelőek egymás számára. Ezek a kétségek nagyon zavaróak, mert a negatív dolgok tipikusan akkor törnek felszínre, ha már mindketten belefektettek ezt-azt a kapcsolatba. Hogy a reményeiket és kétségeiket kiegyenlítsék, biztonságérzetet teremtsenek, gyakran fiktív képet alkotnak párjukról, mely felnagyítja az értékeiket és csökkenti a hibáikat. A pozitív illúzió révén biztonságban érzik magukat, eltúlozzák az elkötelezettséget és lealacsonyítják a lehetséges vetélytársakat.” – mondják az eredményeiket a Journal of Social and Personal Relationships című folyóiratban közlő szakemberek.

A kutatók szerint további megfigyelések szükségesek annak feltárására, hogy a hosszú házasságokban is fennáll-e ez a jelenség. „Lehet, hogy a pozitív illúziók sokkal erősebbek a kapcsolat elején, mikor még dúl a szerelem, ezért a felek idealizálják egymást. Ilyenkor általában még fiatalabbak, következésképpen a külsejük is előnyösebb.”


Forrás: Medipress
2011. 08. 15. (Aktualizálva - 2016. 03. 22.)
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés