2024. Március 28. csütörtök
Brit szakemberek szerint a sófogyasztás visszaszorításának ügye globálisan legalább olyan fontos tényező az egészség védelmében, mint a dohányzásé.

A British Medical Journal című folyóiratban megjelent tanulmányuk szerint a globális sófogyasztás mértékének 15 százalékos csökkentésével világszerte 8,5 millió ember életét lehetne megmenteni a következő évtizedben. A szakemberek ezért azonnali gyakorlati lépések megvalósítását sürgetik. Álláspontjuk szerint ha az emberek önkéntes döntésén alapuló megoldások nem működnek, akkor az élelmiszeripart kellene rákényszeríteni termékeik sótartalmának csökkentésére.

só, sófogyasztás, egészség

A Liverpooli Egyetem és a Warwicki Egyetem szakemberei úgy vélik, hogy a dohánytermékek fogyasztásának visszaszorítása után az emberek sóbeviteli mennyiségének csökkentése lenne a legköltséghatékonyabb módja annak, hogy az emberek egészségi állapota világszerte javuljon. Az eddigi eredmények egyértelmű és közvetlen kapcsolatot mutatnak a sóbevitel és a vérnyomás között; a magas vérnyomás pedig a szívbetegséggel, az agyvérzéssel, valamint a veseproblémákkal áll összefüggésben.

A jelentés szerint ha az Egyesült Államokban egyharmadával csökkenne a jelenlegi sófogyasztás mértéke, az több tízezer ember életét mentené meg, és évente 24 milliárd dollárnyi megtakarítást jelentene az amerikai egészségügy számára. A sófogyasztás csökkentésének globális jelentőségét támasztja alá az a tény is, hogy az agyvérzések és szívbetegségek okozta halálesetek 70 százaléka a fejlődő országokban történik – olvasható a BBC brit közszolgálati műsorszolgáltató honlapján.


Forrás: MTI
2011. 08. 14.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés