2024. Október 10. csütörtök
A skizofrénia kialakulásának kockázatát tekintve igen fontos az apa életkora, és az, hogy hanyadik gyermekéről van szó. Nagyobb eséllyel alakul ki ugyanis skizofréni azoknál, akik idősebb apjuk első gyermekeként jöttek világra – állapították meg dán kutatók.

A korábbi elméletek azt feltételezték, hogy azért gyakoribb idősebb apák gyerekeinél a skizofrénia, mert nagyobb eséllyel károsodott ivarsejtjeik genetikai állománya. Az új megállapítások azonban ezt nem támasztják alá Liselotte Petersen kutatásvezető, a dániai Aarhus egyetemének munkatársa szerint. Az eredmények ugyanis csak az első gyereknél jeleztek növekedést a kockázatban az apai életkortól függően, a további gyerekeknél nem.

skizofrénia

A dán nemzeti regiszter adatainak elemzése alapján azoknál a férfiaknál, akik első gyereke 25 és 29 éves koruk között született, az összes gyermek mintegy 0,5 százalékánál jelentkezett skizofrénia. Ez az arány 0,7 százalék volt azoknál, akik a harmincas éveikben lettek először apák, közel 1,2 százalék azoknál, akiknek első gyereke a negyvenes éveiben jött világra, és 2 százalék azoknál, akiknek ötvenes éveiben.

A férfiak mentális betegségekre vonatkozó családtörténetében nem találtak magyarázatot az eltérésre, ahogy azt sem tudják egyelőre, miért éppen az apa, és miért nem az anya kora befolyásolta a skizofrénia kockázatát.

A későbbiekben Petersen kutatócsoportja azt kívánja megvizsgálni, miként befolyásolja a skizofrénia kialakulásának kockázatát a gyereknél az apa késői pártalálása, családalapítása, illetve azt, hogy utóbbiak milyen tényezőkkel hozhatók összefüggésbe.


Forrás: MTI
2010. 11. 01.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés