2024. Március 28. csütörtök
A mostani nehéz időkben nem könnyű munkát találni, sokaknak azonban még nehezebb feladat a munkával járó stresszt kezelni. Egy amerikai internetes álláskereső portál felmérése alapján összeállították a legtöbb és a legkevesebb stresszel együtt járó munkákat.

A CareerCast felmérésében a válaszadó munkavállalók 70%-a állította, hogy a munkája stresszt okoz, míg a megkérdezettek közel fele a munkahelye stabilitása miatt aggódik. Sok munkavállaló amiatt panaszkodott, hogy a munkáltatója nem fordít elegendő figyelmet arra, hogy a dolgozók egészséges egyensúlyt alakítsanak ki a munkájuk és a szabadidejük között.

munka, stressz

A stressz-lista élén a polgári repülőgépeket vezető pilóták állnak, de az évi 100 000 dollárt is meghaladó fizetésük némileg kárpótolja őket. A pilóták után a második helyet a pr-esek kapták meg, a harmadik legstresszesebb munkakör pedig a cégvezetőké. A tízes listán helyet kaptak még a fotóriporterek, a tévés és rádiós bemondók, a reklámügynökségek kapcsolattartói, az építészek, a tőzsdei brókerek és a mentősök.

A portál a leginkább feszültségmentes munkák toplistáját is összeállította, ide például olyan egészségügyi szakmák kerültek, mint a dietetikus és a fülorvos, de a nyugodalmas állások között van a számítógépes programozás és a matematikusi munka is.

A Careercast felmérése külön foglalkozik a szellemi és fizikai munkákkal. A fizikai munkák közül a tűzoltók, a rendőrök és a börtönőrök munkája jár a legtöbb feszültséggel, stresszmentes állásnak számít ugyanakkor könyvkötészettel, fényképelőhívással, vagy hangszerjavítással foglalkozni.


Forrás: Medipress
2011. 05. 01.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés