2024. Április 16. kedd

  Fogyókúrázóknak: Légkeveréses Halogén Főzőkészülék

Felmentést kaphatnak a járványügyi korlátozások alól az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) által okozott betegség (Covid-19) ellen védőoltással rendelkezők Németországban, de csak az utolsó adag oltás beadása utáni 15. naptól.


Jens Spahn szövetségi egészségügyi miniszter elmondta, hogy a negatív SARS-CoV-2-leletnek megfelelő bánásmód jár majd az úgynevezett teljes védőoltás esetén, vagyis ha az illető megkapta az oltást vagy több adagból álló oltásból az összes adagot. Ez a szabály azt jelenti, hogy a harmadik járványhullám megtörése után következő, "teszteléses alapú nyitási lépések" idején a teljes oltással rendelkezők külön SARS-CoV-2-teszt nélkül mehetnek például fodrászhoz vagy a korlátozások lazítása révén ismét megnyíló boltokba, és külföldi út után nem kell karanténba vonulniuk. A tervezett szabályt a Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) minap elkészített szakvéleményére alapozzák, amely szerint egy beoltott az utolsó adag beadása utáni 15. naptól kezdve kisebb valószínűséggel terjeszti a vírust, mint egy tüneteket nem mutató fertőzött, akinél negatív eredményt jelez az antigén gyorsteszt.

-----------------------------------------------------------------------------------------------

Ha komolyan veszed a tartós fogyást,

és a későbbiekben is egészségesen szeretnél főzni:

Légkeveréses Halogén Főzőkészülék

- Akár zsír vagy olaj nélkül is süthetsz benne

- Füst- és szagmentes

- Mikró helyett is jó, mindent tud, amit egy mikrohullámú sütő, sőt tehetsz bele alufóliát, vagy akár tepsit is

- Megőrzi az ételek vitamintartalmát a kíméletes halogén főzési eljárásnak köszönhetően.

- Megtapasztalhatod az ételek valódi ízét, a zárt rendszerben sosem érzett ízek jönnek elő..

 

MEGNÉZEM A LÉGKEVERÉSES HALOGÉN FŐZŐKÉSZÜLÉKET >>

----------------------------------------------------------------------------------------------------

A szövetségi kormány és a járványügyi védekezés helyi feladataiért felelős tartományi kormányok együttműködésével heteken belül bevezetik az RKI szakvéleményére épülő új szabályt. Az egyelőre nem ismert, hogy könnyítések a fertőzésen átesett csaknem hárommillió emberre is vonatkoznak-e majd. Ezzel kapcsolatban Horst Seehofer szövetségi belügyminiszter egy interjúban kiemelte: egyelőre nem tudni, hogy meddig tart a fertőzés utáni immunitás. Németországban egyelőre kizárólag két adagból álló oltást alkalmaznak a Covid-19 ellen, a Pfizer/BioNTech-, az AstraZeneca-, és a Moderna-féle vakcinát. A szövetségi kormány legutóbbi adatai szerint péntekig a lakosság 5,2 százaléka - 4 334 150 ember - kapta meg mindkét adagot valamelyikből.Legalább egy adagot 10 039 938 ember kapott, ez a lakosság 12,1 százaléka.

A harmadik járványhullám márciusban erősödött fel, és a legutóbbi hivatalos adatok alapján nem lehet pontosan látni, hogy még mindig emelkedő szakaszban van-e. A helyi - járási, városi, nagyvárosokban kerületi - egészségügyi hivatalok adatait országos szinten összesítő RKI kimutatása szerint pénteken minimálisan emelkedett, szombaton és vasárnap pedig csökkent a napi új regisztrált fertőződések száma. Ugyanakkor a húsvéti ünnepek miatt kevesebb tesztet készítenek, és nem továbbít adatokat minden egészségügyi hivatal, ezért a statisztika torzíthat - figyelmeztet az RKI. Az intézet vasárnapi összesítése szerint az utóbbi 24 órában 12 196 fertőződést szűrtek ki tesztekkel. Ez jelentős csökkenés az egy héttel korábbi 17 176-hoz képest. Az új regisztrált fertőződésekkel együtt 2 885 386 ember szervezetében mutatták ki a SARS-CoV-2-t. A koronavírus-járvánnyal összefüggésben egy nap alatt regisztrált halálesetek száma 68-ra csökkent az egy héttel korábbi 90-ről. A csökkenést a legidősebb korosztályokra és a leginkább veszélyeztetett csoportokra összpontosító oltási kampány előrehaladásának tulajdonítják szakértők. Az új halálesetekkel 76 963-ra emelkedett a járvány áldozatainak száma Németországban.


Forrás: MTI
2021. 04. 06.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés