2024. Március 29. péntek

Fogyókúrázóknak: Légkeveréses Halogén Főzőkészülék

A vakcinafejlesztés szempontjából fontos lehet a brit vírusmutáció vizsgálata a Nemzeti Népegészségügyi Központban (NNK) - mondta a kutatás laborvezetője.


Tudomány-járvány Koronavírus - A brit vírusmutációt is vizsgálja az NNK

Kis Zoltán virológus hozzátette: a mutáns vírust már izolálták, most a "felszaporításán" dolgoznak. A tervek szerint megvizsgálják, hogy az eredeti vírussal fertőzött betegek savója miként viszonyul a vírusmutációhoz. Ha azt tapasztalják, hogy az immunrendszer hasonló mértékben semlegesíti az új vírust, akkor egyelőre nem kell módosítani a vakcinát. Ha azonban a vírusokban bekövetkezik annyi és olyan szintű mutáció, hogy azzal az immunrendszer már nem tud mit kezdeni, akkor a vakcinán változtatásokat kell majd végrehajtani .

-----------------------------------------------------------------------------------------------

Ha komolyan veszed a tartós fogyást,

és a későbbiekben is egészségesen szeretnél főzni:

Légkeveréses Halogén Főzőkészülék

- Akár zsír vagy olaj nélkül is süthetsz benne

- Füst- és szagmentes

- Mikró helyett is jó, mindent tud, amit egy mikrohullámú sütő, sőt tehetsz bele alufóliát, vagy akár tepsit is

- Megőrzi az ételek vitamintartalmát a kíméletes halogén főzési eljárásnak köszönhetően.

- Megtapasztalhatod az ételek valódi ízét, a zárt rendszerben sosem érzett ízek jönnek elő..

 

MEGNÉZEM A LÉGKEVERÉSES HALOGÉN FŐZŐKÉSZÜLÉKET >>

----------------------------------------------------------------------------------------------------

A Nemzeti Biztonsági Laboratóriumban most vizsgált N501Y (brit) variánsról úgy tűnik, hogy a mutációja során "előnyhöz jutott" a már ismert koronavírushoz képest. Valószínűleg jobban tud kötődni az emberi receptorokhoz, vagyis kevesebb vírus is képes valakit megfertőzni. Ugyanez a mutációs pont megtalálható az új dél-afrikai és az új brazil vírusban is - tette hozzá, megjegyezve, hogy az utóbbiaknak további mutációik is vannak.

Dél-Afrikában már egyre jelentősebb a mutáns vírus térnyerése, Dánia és Hollandia pedig már arra készül, hogy pár hónapon belül új mutáns vírus veszi át a mostani helyét - közölte Kis Zoltán.


Forrás: MTI
2021. 01. 25.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés