2024. Október 10. csütörtök

  Fogyókúrázóknak: Légkeveréses Halogén Főzőkészülék

Az átoltottság további növeléséért és a járvány újabb hullámának megfékezéséért januárban minden csütörtök és péntek délután, valamint szombaton is oltási akciókat tartanak a kórházi oltópontokon, valamint a kijelölt járásközponti szakrendelőkben, emellett a háziorvosok is szerveznek oltási akciónapokat.


Az első oltási akció január 6., csütörtök és január 8., szombat között lesz. Ezúttal is előzetes időpontfoglalás nélkül és helyszíni regisztrációval lehet felvenni az oltást.

Az akciónapokon továbbra is kiemelten várják az oltatlanokat és azokat is, akik már négy hónapnál régebben kapták meg a korábbi oltásukat. Az oltópontokon öt vakcina - Pfizer, Sinopharm, Moderna, Janssen, AstraZeneca - közül lehet választani.

Koronavírus oltás 01042

Az oltási akciónapokon a 12 év feletti korosztályt várják az oltópontokon. Az 5-11 éves gyermekek oltása továbbra is csak előzetes időpontfoglalással lehetséges a kórházi oltópontokon vagy a házi gyermekorvosoknál.

A megerősítő oltás mindenkinek javasolt, aki négy hónapnál régebben kapta meg az előző oltását. A harmadik oltás felvételével ismét 80-90 százalékra emelhető a védettség - közölték.

------------------------------------------------------HIRDETÉS-------------------------------------------

Légkeveréses Halogén Főzőkészülék:

38 800 Ft HELYETT 15 990 Ft!

Akár zsír vagy olaj nélkül is süthetünk benne. Füst- és szagmentes!

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------

A kórházi és a szakrendelőkben kijelölt járásközponti oltópontokon január 6-án és 7-én (csütörtökön és pénteken) 14-18 óra között, 8-án, szombaton 10-18 óra között, január 13-án és 14-én (csütörtökön és pénteken) 14-18 óra között, 15-én, szombaton 10-18 óra között, január 20-án és 21-én (csütörtökön és pénteken) 14-18 óra között, 22-én, szombaton 10-18 óra között, január 27-én és 28-án (csütörtökön és pénteken) 14-18 óra között, 29-én, szombaton 10-18 óra között tartják az oltási akciókat.

A központi oltópontok listája elérhető a koronavirus.gov.hu oldalon.

A háziorvosok is folytatják az oltást, januárban ők is szerveznek a rendelési időn kívüli oltási akciónapokat. A hétvégi oltásért a háziorvosok külön díjazásban is részesülnek, és Pfizer-, Sinopharm-, valamint Janssen-vakcinákat igényelhetnek a megyei oltási munkacsoportokon keresztül.

Azoknak, akik a háziorvosuknál szeretnék felvenni az oltást, azt javasolták, hogy helyben tájékozódjanak az ott szervezett oltási akciónapokról.

Az oltást jelentősen gyorsítja, ha az oltandó magával viszi kinyomtatva, kitöltve és aláírva a hozzájáruló nyilatkozatot. Ezek letölthetők a koronavirus.gov.hu oldalról


Forrás: MTI
2022. 01. 04.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés